Reményik Sándor költeménye a mártír miniszterelnök Tisza István ravatalára:
Magányos cipruság
1918 Mindenszentek estéjén
Nem szánlak, jó Vitéz, mert jó Ne-ked,
Neked már jó.
Sok rémség elől elfedte szemed
Az orgyilkos golyó.
Rövid a kín, hosszú a síri álom,
De ezt a népet szánom és útálom.
Hogy letört életednek drága gátja,
Rajt’ dül át a tömeg,
Ezer közül nagyságod egy ha látja,
S az sem érdemli meg;
A nemzedékek sodra tovatart,
S nem ád az Isten több ilyen magyart.
Míg éltél, értünk drága két karod
Munkált erőd felett,
S a halál, mikor szíven ragadott,
Szóltál: “Ez így kellett”.
Néztél merőn, Kálvin kemény ma-gyarja,
A puskacsőbe: ahogy Isten akarja.
Egy szörnyű korszak minden bűneit
Hordta fenkölt fejed,
Szeretted édes magyar véreid,
S tested megtöretett,
Új tagja mártírok nagy seregének,
Néróknál haj! hóhérabbak a népek!
A becsületen folt, csorba ne essék,
Nem volt más jelszavad,
Hitted, hogy nem ábránd, mi köteles-ség.
Arany-Szent-György-lovag,
Köveden rövid lesz a felirat:
Egy igaz férfi, sok hitvány miatt!
Reményik Sándor