Pár személyes gondolat az Október 6-i ARADI VÉRTANÚK, kiváló tábornokok- vértanú katonák tragédiájához.
Annó részletesen és kedvvel tanultuk és rögzítettük a hazai történelmi eseményeket – a tényeket. Jó tanáraim voltak.
A vágyott szabadságért való küzdelmeinket, (1000 év sikereit kevésbé – kudarcainkat, tragédiáinkat inkább).
így hozta a Magyar Haza számára a történelem valósága. Viszont most szabadon, a szabadság – demokrácia birtokában telik az életünk.
Ezt én értékelem- sokfelé járva , megtekintve a hősi emlékműveinket, igen van mire büszkének lennünk.
Még a rendszerváltás előtti szomorú emlékek – az aradi közelség és magyar lélek hatására többször próbálkoztunk Aradra eljutni egy koszorúval őszintén tisztelegni. A hátáron a románok mindent megtettek, később az időt is húzva sumákoltak, akadékoskodtak hogy ez ne sikerüljön.
Majd a közelmúlt nemzetközi kapcsolatai Gyula város – Arad város testvéri együttműködése és Gyula város 1848-49 évi szerepe, a felemelő koszorúzások itthon és Aradon igényessé tettek, munkám révén magam is szervezhettem a közelmúlt városi tisztelgő, koszorúzó rendezvényét- ami nagyon megtisztelő volt számomra.
Természetesen mint magánember , fotós a tegnapi programon is részt vettem- jelzem megelégedve! Számomra ma is érthetetlen hogy a magánember, a Gyulai Polgár több 100, netán 1000 miért nem látogat ki egy szál virággal ezekre az eseményekre/ évente 3-4 alkalomról van szó?!
Egy kevésbé ismert érdekességgel, relikviával zárom hozzászólásomat. Ami tovább emeli a gyulai impozáns Honvédtiszti emlékművünk értékét, a múlt század végén az eredeti aradi szürke gránit Szabadság emlékmű talapzatából egy lepattant sarokrészt átcsempésztek Gyulára, amit beépítettek az emlékművel szemben lévő kerítés falába. Utolsó képkocka- megtekinthető a helyszínen.
Bagyinszki Zoltán