Békésszentandrás – Hármas-Körös duzzasztómű és zsilip

Határon belül - 93.000 km2

A békésszentandrási duzzasztó és hajózsilip, más néven békésszentandrási vízlépcső, régebbi nevén Horthy István zsilipmű a Hármas-Körösön, Békésszentandrás és Mezőtúr határában, Békés- és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán lévő duzzasztómű és hajózsilip, ami 1936 és 1942 között épült. A duzzasztómű mellé épített vízierőmű átadása 2013. szeptember 12-én volt, a 2 MW teljesítményű kisvízerőmű körülbelül 3000 háztartás energiaigényét képes biztosítani.

A duzzasztó egyike a kevés megvalósult vízügyi beruházásoknak, ami a két világháború között zajlott Magyarországon. Építése 1936-tól 1942-ig tartott. A vízlépcső fő szakértője a később világhírnévre emelkedett Mosonyi Emil volt. Többes célt szolgált, egyrészt a hajózás biztosítását, de szintén fontos ok volt az öntözés. Ezt csak elősegítette, hogy Horthy Miklós személyes álma volt a magyarországi rizstermelés beindítása is, amihez elengedhetetlenül szükséges a folyamatos vízborítottság. Szarvas környékén napjainkban is termesztenek rizst.

A duzzasztót 1994 és 1998 között felújították.

Még 2005-ben napvilágot látott, hogy egy energetikai cég erőműként hasznosítaná a meglévő duzzasztót. Az eredeti tervek szerint kb. 2 milliárd forintért egy 2 MW teljesítményű turbina került volna az egyik kapuba. Azonban később a terveket felülvizsgálták, és arra jutottak, hogy célszerűbb egy új csatornát ásni a Körösnek, és oda telepíteni az erőművet.

A feledésbe merült erőmű témája 2011-ben újra napvilágot látott, és bejelentették, hogy egy osztrák tulajdonban lévő kisvízierőmű-építő cég megépíti, mely uniós támogatást nyert a fejlesztéshez. Az építkezés 2011-ben kezdődött meg, és 2013-ban fejeződött be. Ezzel a megújuló energiát hasznosító beruházással évente mintegy 8 ezer tonna széndioxid-kibocsátás kerülhető el.

Érdekességek:
-Személyesen Horthy Miklós avatta fel 1942-ben az új duzzasztót és zsilipet, melyet a nem sokkal azelőtt elhunyt kormányzóhelyettes Horthy Istvánról neveztek el.
-A Dögös-Kákafoki holtág, mint Magyarország 4. legnagyobb állóvize, a vízlépcső felett ágazik ki a Körösből, és az alvíznél, már a duzzasztás alatt folyik vissza, amit zsilipekkel szabályoznak. Mivel az alvíz és felvíz között nyáron 4,85 méter a szintbeli eltérés, így gravitációs úton folyik a vízcsere, ami ritkaság hazánkban. Az alvíznél való kivezetésnél emiatt a holtág utolsó 30–40 méteres szakasza meglehetősen hegyi jellegű, nagy eséssel, zúgókkal.
-A vízlépcső után rengeteg horgász található nyáron, „villantóznak”.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hozzászólás tiltva.