Berettyó folyó – Berettyóújfalu, Bakonszeg, Ecsegfalva, Mezőtúr, Szeghalom

Határon belül - 93.000 km2

A Berettyó a Tiszántúl egyik kisfolyója. Romániában, a Szilágy megyei Réz-hegységben ered, 379 méteres magasságban, több patak egyesüléseként.
Útja során számos kisebb vízfolyást vesz fel, melyek közül a jelentősebbek: Toplic, Jázi, Bisztra-patak, Faneata Mare-patak, Gyepes-patak, Almás-patak, Nyulas-patak, illetve legjelentősebb mellékvizeként az Ér, mely Pocsajnál ömlik bele. A Berettyó forrása nagyon közel van a Király-hágót áttörő Sebes-Köröshöz, közöttük a Réz-hegység a vízválasztó, míg a Krasznától a Meszes-hegység választja el.
alkotott. Kiváltképp a tiszai árvizek idején, amikor egybefüggő víztömeget alkotott a Hortobágyon levonuló árhullámmal.
A Berettyó szabályozása Bodoky Károly tervei alapján történt 1858-tól, melynek legfőbb mozzanat az volt, hogy a Berettyót elzárják a Sárréttől. Új medret ástak a folyónak a Bakonszeg-Szeghalom vonalon, és így a Berettyó vize már nem a Nagy-Sárrétet táplálta, hanem a Sebes-Körösbe ömlött. Ez a változás okozta a Sárrét lassú, de biztos kiszáradását.
A folyó szabályozás előtti hossza 364 km volt, jelenleg 198 km, ebből a magyarországi szakasz 78 km. Közepes vízhozama 3,5 m³/s, de a vízjárás szeszélyessége folytán 0,5-15 m³/s közötti ingadozás is előfordul. Vízgyűjtő területe 5771 km².

http://utazik.hu/a-berettyo-folyo/

A békési vizek közül talán a legkevésbé látogatott élővíz, holott a képeken látszik a szép csendes környezet, van itt hal- érdemes a horgászprogramok szervezésére, kirándulásokra.
A hattyúk is meglepően a fotós számár üdítő képkockákat jelentettek. A víz alkotó szépsége, a vízpartok nádassal szegélyezett rengetege különösen Mezőtúr közelében volt fotogén.
Hosszú csendes délutánokon ráérve a Körös- vidék vizeit fotózva tényleg bejártam a Berettyó kanyarulatait, vizeit, nádasait-a kapcsolódó fontosabb települések képaláírásai jelzik hol merre járt a gyulai fotográfus.

Bagyinszki Zoltán.

Hozzászólás tiltva.