„És a harmadik napon menyegzőt tartottak a galileai Kánában, és Jézus anyja is ott volt. Ám Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre. És amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk!” És Jézus ezt válaszolta neki: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Még nem jött el az én órám?” Anyja szól a szolgáknak: „Bármit mond, tegyétek meg!” Volt pedig ott hat kőből való vizeskorsó a zsidók tisztálkodási rendje szerint; mindegyikbe két-három mérő fért. Jézus így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” És megtöltötték színültig. És ő ezt mondta nekik: „Most merítsetek és vigyetek a násznagynak!” Ők pedig vittek. Amikor azonban a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták (ezt) – a násznagy odahívja a vőlegényt, és ezt mondja neki: „Minden ember a nemes bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat. Te pedig mostanáig tartogattad a nemes bort!” Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, és kinyilvánította dicsőségét, és tanítványai hittek benne (Jn 2,1-11; az eredeti szövegnek megfelelően fordította: Benedikt Schwank OSB: János, Agapé, Szeged, 2001, 88-89.o.).”
http://biblia.hu/szentiras_com_cikkek/a_kanai_menyegzo
A fotográfus a helyszínen járva élhette meg a már nem vízből készült bor kóstolását. Az agyagkorsókat akár eredetinek is gondolhatjuk.
A magyar folklór, a népzene, a magyar nép hangja sokszor emlékezik a Szentföld-i “Kánai menyegzőre”, a rádióban sokszor kerül bejátszásra értelmezésre a bibliai történet.
Bagyinszki Zoltán