Budapest – Óbuda Krúdy negyed

Budapest

Ha Krúdyról beszélünk Óbudán, akkor ezen intézmények közül három fontos szerepet játszott az író életében, életrajzilag hiteles környezetet adnak, így méltán viselheti a Krúdy-negyed nevet a Kiskorona és Mókus utca által határolt tömb. Hiszen utolsó otthona a ma Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumként működő lakóházban volt, kedvenc törzshelyei közé tartozott a Kéhli Vendéglő és az Óbudai Társaskör épületében egykor működő Korona Kávéház, ahogy ez olvasható Márainál, Tersánszkynál.
A Mókus Sörkert és Étterem pedig a régi óbudai vendéglátást keltve életre, közkedvelt hellyé vált. Szinte látjuk magunk előtt, hogy a kert fái alatt az író szívesen elüldögélt volna.
Ebben a ma is hiteles környezetben található Gyenes Tamás szobrászművész Krúdy Gyula írót ábrázoló mellszobra is.

https://obudaitarsaskor.hu/index.php/hu/component/jem/event/30022-krudy-negyed

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum alapítását több kísérlet előzte meg. A gasztronómia-történeti múzeumok létrehozásának gondolata a 19. század végétől követhető nyomon. Glück Frigyesnek (1858-1931), a magyar szálloda- és vendéglátóipar egyik vezető képviselőjének a magángyűjteménye mellett, az I. világháború után a Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete vendéglátóipari felszerelésekből, ét- és menülapokból, fényképekből álló, jelentős gyűjteményt őrzött egy létesítendő múzeum részére.

http://www.museum.hu/muzeum/52/Magyar_Kereskedelmi_es_Vendeglatoipari_Muzeum

Hozzászólás tiltva.