Igali Gyógyfürdő

Határon belül - 93.000 km2

Az igali fürdő története a múlt század negyvenes éveire vezethető vissza, ekkor kezdődtek ugyanis az első fúrások a régi vásártér területén. A kezdeti feltételezésekkel ellentétben miszerint olaj van a térségben – 651 méter mélységből 81 fokos, azóta már kiemelkedő gyógyhatásáról híressé vált víz tört felszínre. Igal fejlődését egyértelműen ez a feltárás és a hatvanas években megszületett döntés – épüljön gyógyfürdő a településen – alapozta meg.
1962. augusztus 20-án elsőként két medencét adtak át, ezeket három évvel később téliesítettek is, így a fürdő szolgáltatásait már egész évben igénybe lehetett venni. 1967-ben úszómedencét és három gyermekmedencét építettek, majd nyolc esztendővel később újabb medencével bővült az intézmény, amelynek területe időközben nagyobb lett, hiszen a tanács egy jelentős földterületet vásárolt a fürdőt övező domboldalban. Erre szükség is volt, hiszen gyakran több ezer vendég kereste a fel a fürdőt egy-egy forró nyári hétvégén.

http://www.igal.hu/Gyogyfurdo/A-furdo-tortenete

Hozzászólás tiltva.