Egy bátorságpróbának (számomra) beillő programot szervezett a tesó, János a jelentkező túratázók számára. /Köszönöm a pár db. vendégfotót is tőle.
A Hernád- völgyében, remek időben üres patakmederben, csordogáló vízesések mellet bandukoltunk a kavicsokon a folyamatosan emelkedő erdei úton, a túrajelzést követve.
Egyre közelítve a nagy függőleges – létrás bevezetőt. Amikor megláttam azért elgondolkoztam: tényleg itt most nekem fel kell menni a 15 m magas keskeny, majdnem függőleges vaslétrán? – kénytelen voltam, de nem örömmel tettem-vitt a közösség. Lépdeltem, kapaszkodtam csak előre (sem alulra, sem felfelé, sem oldalra) a létra fokokat néztem.
Akkor még nem tudtam, hogy van még hátra vagy 35-40 szerényebb főleg vizes csúszós fa-létra a meredek szurdokvölgyben – a kb 1000 m magasság eléréséig.
Ott viszont a medvés tábla késztette gondolkozásra az ehhez nem szokott szabadidős látogatót. A végéig, az alaposan megizzasztó 21 km került a lábunkba, kellő fáradtsággal.
Felérve vízszintesen jó egy óra menetelés még várt ránk. Mint ahogyan a Klastrom -réten egy nagy pohár hideg sör is /amely + erősÍtette az elfogyott energiabázist.
Sajnos a cipőm gondoskodott a kellemetlen fájdalmas közérzetről. A lábam tiltakozott minden megtett további méter közben, pedig az intenzív lefelé irány még hátra volt.
A legvégén a Hernád szépséges szűk, sziklás völgyét is megtaláltuk. Megkönnyebbülést az autóbusz megpillantása és a kényelmes beülés hozott – de valódi sikerélmény volt.
Gondoltam a Sonyra, a sok szép felvételre, a természet csodáira is közben. (meg az egészségre, a mozgás örömére és a régen teljesített 21 km lépésszámára, tudom megérte).
Bagyinszki Zoltán