Kategória Archívum: A nagyvilágról

Rimini – tengerpart (Olaszország)

A nagyvilágról


Rimini (az ókori Ariminum) város Olaszország Emilia-Romagna régiójában (olaszul regione), Rimini megye (olaszul provincia) székhelye. Adriai-tengeri kikötő a Marecchia (az ókori Ariminus) és Ausa (Aprusa) folyók közti partszakaszon. Területe 134 km², népessége 139 420 Hagyományos iparágai a hajózás és a halászat és Riccione mellett a legnépszerűbb üdülőközpont az adriai riviérán.
Rimini az Adriai-tenger partján, Emilia-Romagnarégió délkeleti részén fekszik. A város felett emelkedik a Covignano-domb, amely 152 méter magas. Rimini a San Marinóhoz legközelebb eső olasz város, amellyel egy, a második világháború után amerikai támogatással épített autóút köti össze. Az autóút az egykori Rimini-San Marino nemzetközi vasútvonal mentén épült, amelyet 1944-ben pusztított el a szövetségesek bombázása.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Genf – Szent Péter Katedrális

A nagyvilágról

A katedrális építésének első fázisa 1160 körül zajlott. Több tűzvészt és helyreállítást, átalakítást is átélt, mire elnyerte ma látható formáját. A reformáció idején, a 16. században belsejét teljesen lecsupaszították, megfosztották a dekorációtól és színes falait fehérre meszelték, csak az ólomüveg ablakok menekültek meg. 1536-ban és 1564-ben maga Kálvin is prédikált az ősi falak között, széke még ma is látható a katedrálisban. A 18. században homlokzatát neoklasszikus stílusban alakították át, de alapvetően őrzi gótikus jegyeit. A katedrális tornyában található a Clémence névre keresztelt harang, a harangok királynője, mely 6 tonnát nyom és 1407-ben került mai helyére. A katedrális tornyába 157 lépcsőfok vezet fel, innen csodás kilátás nyílik a városra és a tóra.

forrás: http://svajc.szallas-utazas-ajanlo.com/a-beke-fovarosa-genf/

Ravenna – Di Galla Placidia császárnő mauzóleuma (Olaszország)

A nagyvilágról

Galla Placidia mauzóleuma az olaszországi Ravenna kora keresztény műemlékeinek sorát gazdagítja.

A ravennai épületek legtöbbje az 5. század elején a római – milánói ókeresztény hagyományokat folytatta. E vegyes stílust követte a San Vitale-templom (402-425). Ehhez az épülethez kapcsolódik a Galla Placidia-mauzóleum, mely nagyrészt a milánói irányzathoz igazodott.

Galla Placidia Theodosius lánya volt, akit a gótok elraboltak és feleségül adták Athaulf nyugati gót királyhoz (414-ben). Miután férjét megölték, őt hazaküldték. Később feleségül ment III. Constantius császárhoz. Annak halála után uralkodónő lett (421-450).

A síremlék 440-ben épült, maga a császárnő építtette. Görögkereszt alaprajzú, centrális elrendezésű mauzóleum. Az ókori mozaikkultúra emlékei láthatók falain, melyet aranyburkolat fed. A sírokban III. Valentinianus, III. Constantius és Galla Placidia nyugszanak.

Galla Placidia mauzóleumának alaprajza még nyomon követhető Theoderik síremlékén és az Ariánus keresztelőkápolnán – ugyancsak Ravennában.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ravenna – Sant’ Apollinare Nuovo-bazilika (Olaszország)

A nagyvilágról

A Sant’Apollinare Nuovo-bazilika ókeresztény templom Ravennában és – mint Ravenna többi bizánci eredetű temploma is – a belső falakat díszítő mozaikokról híres. Ravenna más ókeresztény templomaival együtt a Sant’Apollinare Nuovo is az UNESCO kulturális világörökség védelme alatt áll.

Története:

A ariánus templomot a keleti-gót király Theoderik emeltette saját sírkápolnájának a 6. század első negyedében (így van lejegyezve a Liber Pontivicalisban) Az templom eredetileg Kr.u.504-re van datálva.

Kr.u. 540 után, mikor a bizánciak elfoglalták a várost, minden ariánus keresztény templomot átvett a katolikus egyház és ezt a templomot Tours-i Szent Mártonnak szentelték. A 9. század közepén kapta a bazilika mai nevét, mikor Ravenna első püspökének Ravennai Szent Apollinárisz relikviáit a Sant’Apollinare in Classe templomból ide áthelyezték, a másik templom ugyanis a városon kívül volt és fosztogatók könnyebben hozzáférhettek volna. A kiegészítő Nuovo jelzőt azért kapta a templom, hogy megkülönböztessék egy másik kisebb és régebbi templomtól, amelynek San Apollinare in Veclo volt a neve.

Az épület:

A homlokzatot ma egy 16. századból származó márvány oszlopsor takarja el. A cilinderformájú, 38 méter magas harangtorony a 9. vagy 10. századból származik. Az alsó szinten egyíves, a felsőbb szinten kétíves, legfelül pedig háromíves román korszakbeli ablakok találhatóak, ennek következtében a torony karcsúbbnak tűnik.

Belső tér:

Belül (42 × 21 m) három hajóból áll, 24 korinthoszi oszlop. a 16. században az oszlopokat 1,2 méterrel megemelték. Az apszist 1950-ben felújították. Valószínű, hogy eredetileg mozaik díszítette, amely azonban egy 7. századi földrengés során elpusztult. A mostani kazettás mennyezet a 16. századból származik, és az eredeti mennyezetet helyettesíti.

A mai mozaik nagy Nagy Teoderik idejéből származik. 13 négyzet található minden falon, amelyek Jézus életének részelteit mutatják be. Balra látható a 22 szűz processziója aranyszövésű tunikában fehér fátyollal, akik a három királyokat követik. Ők a trónoló, Jézust ölében tartó Máriához sietnek. A jobb oldalon a 26 mártír processziója látható, akik egyszerű fehér köntöst hordanak. Csak az elöl haladó Szent Márton öltözött lilába a templom patrónusaként. A mártírok Krisztushoz közelednek, aki angyalok között trónol. Krisztus kezében 1860-as restauráció óta van jogar. Eredetileg nyitott könyvet tartott a kezében Ego sum Rex gloriae (Én vagyok a dicsőség királya). Figyelemreméltó még a mozaik, amely a templom bejárata fölött Theoderik palotáját illetve a város Classe nevű kikötőjét mutatja.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Trieszt – belváros (Olaszország)

A nagyvilágról

A város arculatát két monumentális épületegyüttes szabja meg, az egyik a Trieszt felett magasodó San Giusto Katedrális a San Giusto Erőddel, melyet a 15. században kezdtek építeni s közel 160 évig épült, a másik a belvárostól csupán három kilométerre fekvő, szépséges, XIX. századi, romantikus Miramare-kastély (Castello di Miramare). Utóbbi Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére épült, de Erzsébet királynénak, Sissinek is kedvenc nyári tartózkodási helye volt. A San Giusto erőd kupoláiból fenséges látvány tárul a városra, környező hegyeit és a tengert is beláthatjuk odafentről. A katedrálishoz tartozó templomon túl, érdemes a Lapidáriumot is felkeresni, ahol a városban felfedezett római és középkori relikviákat is megcsodálhatjuk. A vadregényes Miramare kastély nemcsak kívülről nyújt felejthetetlen látványt, korhűen berendezett, belső szobáit, a tróntermet és a kastélyparkot is érdemes bejárni. Míg az egykori istállóépületek ma időszakos kiállításoknak adnak otthont, a régi üvegház épülete patinás bájt sugároz magából.

Trieszt múzeumainak sorából kiemelkedik a Museo Revoltella. Az intézményt 1869-ben Baron Pasquale Revoltella ajándékozta a városnak, aki nagy patrónusa volt a művészeteknek, s imádta avantgarde munkákkal körbevenni magát. A Múzeum 19. századi, olasz gyűjteményén túl, érdemes a modern és kortárs műveiből nyílt tárlatot is végignézni. A trieszti művészettörténeti múzeum a környéken feltárt prehisztorikus és előember maradványok bemutatására szakosodott, de kínálatában találunk római korabeli és középkori szobrokat, egyiptomi, görög és római régiségeket, sőt egy jelentős érmegyűjteményt is. Végül a Vasútmúzeum érdemel említést még, ahol az egykor Triesztben közlekedő, ló vontatta gőzös prototípusát is szemrevételezhetjük.

A város római eredetére utal a San Giusto hegy lábainál fekvő, tengerre néző Római Színház. Színpada feltehetőleg fából épült, a színházat díszítő szobrokat ma a Városi Múzeum őrzi.

A Győzelem Világítótornya, a trieszti építész, Arduino Berlam, és a szobrász, Giovanni Mayer, kifejező alkotása. Két fontos funkciója van. Egyrészt a tájékozódást segítve megvilágítja a trieszti öblöt, másrészt az első világháborúban elesettek számára állít hősi emlékművet. A látnivalók közül a világítótorony arról is nevezetes, hogy Giovanni Mayer győzelem szobra alatt rögzítették az Audace torpedóhajó horgonyát, az első olasz hajóét, mely Trieszt partjait 1918. november 3-án elérte.

Ugyancsak a római építészet kiemelkedő darabja az „Arco di Riccardo” egy augusztiánus kapu, melyet a római korabeli falakkal egy időben, Kr. után 33-ban építettek, az óváros szűk utcácskáján, a Piazzetta Barbacanon magasodik.

Trieszt nem különösebben nagy, így, ha nincs sok csomagunk, nem érdemes buszra szállni, inkább gyalog fedezzük fel a várost. A buszok egyébként szigorú menetrend szerint járnak, igaz a menetsűrűség elég ritkás, egyes járatok akár 30 percenként is közlekedhetnek. A buszjegyek ára 1 euró, és a trafikokban válthatjuk meg őket.

A helyi büfék kínálata sokszínűséget tükröz, az osztrák és a szláv tradíciók nyomát őrzi. Érdemes megkóstolni a caldaiat, a helyi főtt disznóhúst, a gnocchit, valamint a rizottókat. A helyi pékségekben a leghíresebb osztrák sütikből is falatozhatunk. A Sacher torta mellett a helyi rétes variációk népszerűek, és a chiffeletti olajban sütött, fánkszerű tésztájával.

Trieszt kávéházai az 1700-as évek óta jelentősek. Az 1914-ben nyitott Caffé San Marco ma is a legnépszerűbb a fiatalok és a turisták körében. A bécsi bájt sugalló Caffé Pasticceria Pironában James Joycera emlékezve, aki egykor lelkes látogatója volt az egységnek, ugyancsak finom süteményeket kóstolhatunk.

http://szallashelyek-utazas.info/trieszt-latnivalok/

Trieszt – Trieszt és a tenger (Olaszország)

A nagyvilágról

Trieszt 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt, annak legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként. Itt határozták meg az Adria feletti magasságot, mint a korábbi magyar magasságmérés alapját is. A város a saint-germaini békeszerződéssel került aztán 1918-tól Olaszországhoz, így bármerre megyünk, a Monarchia visszaköszön.

Nézzük meg a kikötőt, ahol – ha szerencsénk van – éppen parkol egy méreteivel is tiszteletet parancsoló tengerjáró.
Mindenképpen érdemes végigsétálni az Audace mólón, melyről – miközben körülvesz a tenger illata – igazán szép látványt nyújt a város. Sötétedés után pedig az elegánsan kivilágított Piazza dell’Unità d’Italia fényei innen csak igazán szemet gyönyörködtetőek.

A stand sziklás és hosszú, a sötétkék, sós víz hamar mélyül, van ahol eleve 1,60 méternél kezdődik.  A parti sétány járdáján, amely nyáron a strand része, szinte talpalatnyi hely sincs: az itt pihenők nagy része nem turista, hanem helybéli. Jönnek a helyi járatos buszokkal egy késő délutáni fürdőzésre. Vállukon egy-egy kisebb méretű táska vagy csak törülköző. Az ember minden generációval találkozhat, de feltűnően sok az idős ember. Jól megférnek egymás mellett itt a parton: Fürödnek, napoznak, olvasgatnak, labdáznak, kártyáznak, isznak egy sört a bárban, esznek egy könnyű snacket, békésen beszélgetnek… mint egy nagy-nagy olasz család.

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/5529/trieszt_light-egy_nap_az_eszak-olasz_kikotovarosban/ – részletek (2012.08.10. – 00:15 | Nora)

Fogliano – Redipuglia, Katonatemető – (Olaszország)

A nagyvilágról

Isonzó folyó és  – Doberdó közelében

“Foglianoban tűhegyes ciprusok és nagy, több nyelven írt tábla hívja fel a figyelmet a katonatemetőre. A bejáratnál a német nyelvű tábla szövege arról tájékoztat, hogy a Monarchia sírkertjébe lépünk be. A kapuban, ha kényszerűen is, de elfogadjuk, hogy magyarul nincs semmi a táblán, hiszen nem mi újítottuk fel. Bent a 2550 névvel megjelölt sírkő között sétálva, tört magyarsággal, ékezet nélkül írt neveket olvasgatva, már szomorúak vagyunk. Igaz, a halott magyar katonák már nem tépelődnek azon, miként írták nevüket, s mint ahogyan azt sem tudják, hogy a velük szemben harcolók utódai a mi szomorúságunkat eloszlató gesztust tettek.
A sírkert főhelyén, a hétezer ismeretlen katona csontját fedő sírkőlap felett, egy kis emlékmű áll. Az emlékmű német szövege azt tudatta, hogy “Itt fogadta be a győztes Itália testvéri szeretete az ismeretlenség fényében az osztrák – magyar hadsereg 7000 vitézét akik a hazájukért estek el.” Az emlékművet a közelmúltban felújították, melynek során a “siegreichen Italiens” kifejezésből a “győztes” jelzőt a “baráti” szóval váltották fel.
Ez azt jelenti, hogy Olaszország megkülönböztetés nélkül áldoz és emlékezik saját és ellenségei halottaira. ”

( Részlet Bedécs Gyula: Az I. világháború emlékezete. c. könyvéből)

Genf – vízsugár (Jet d’Eau), 145 m magas

A nagyvilágról

Genf legismertebb látványossága eredetileg nem a turisták kedvéért, hanem praktikus, vízügyi okokból született meg, a túlnyomás csökkentése volt a célja. Akkoriban talán senki nem gondolta, hogy a magasba szökő vízoszlop egyszer még a város jelképe lesz. 1866-ban még csak 30 méter magasra lövellt a vízsugár, a mai 130-145 méteres átlagmagasságát 1947-ben érte el. A szökőkút kb. 200 km/h sebességgel másodpercenként mintegy 500 liter vizet pumpál a magasba. A szökőkút a tó északi partjáról különösen szép látványt nyújt, ahogy a szivárványszínekben pompázó vízfüggönyön átsejlik a Mont Blanc hófödte csúcsa.

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20091014/51__erdekes_latnivalo_amit_ne_hagyj_ki_ha_genfben_jarsz/

Austerlitz – a három császár csatája emlékmű

A nagyvilágról

Austerlitz (Csehország) határában zajlott le 1805. december 2-án a napóleoni háborúk három császár csatájaként ismert nevezetes, nagy ütközete, amelyben Napóleon legyőzte az egyesült osztrák-orosz seregeket. Az egynapos véres ütközet, amelynek következtében aztán Párizs és Bécs megegyeztek és békét kötöttek, összesen mintegy 40 ezer emberáldozatot követelt. A megbékélés jelképeként a csatatéren 1910-1912 között felállították a Béke Síremlékét, mégpedig Josef Fanta prágai építész terve alapján. Az emlékmű költségeit a három ország kormányának ajándékaiból, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia lakosságának gyűjtéséből fedezték.

Történelmi források szerint az osztrák seregben számos magyar egység is szolgált, hiszen korábban a magyar országgyűlés ehhez a háborúhoz 34 ezer újoncot szavazott meg. A csata többségében orosz áldozatait a Béke Síremléke alatti kriptában helyezték örök nyugalomra.

A három császár új emlékművét egy hat méter átmérőjű kör alkotja, amelyben három különböző színű gránitoszlop van elhelyezve. Minden oszlop 3,6 méter magas. Napóleon császár emlékét francia szürkésfehér gránit, I. Sándor cárét orosz barnagránit, míg I. Ferenc osztrák császárét (és magyar királyét) sötétszürke német gránit jelképezi. Az emlékmű a térség minden oldaláról jól látható, s az érdeklődők megtalálják rajta a csata egyes fontos helyszíneire utaló jelzéseket, mutatókat. Az emlékmű mintegy 800 ezer, koronába azaz mintegy hétmillió forintba került. A költségek döntő részét a brünni megyei hivatal állta.

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=10753

Lyon – a város modern arca

A nagyvilágról

Lyon, a Rhône-Alpes régió és Rhône megye fővárosa, Franciaország középső részén, a Hexagon második legnagyobb városa, 1,3 millió lakossal.

Már a XVI. században ismertté tette a selyemszövés és kelmefestés. A Selyemúton érkező kereskedők jelenlétéből és változatos igényeiből éppúgy hasznot húzott, mint az Alpok közelségéből vagy Provence zöldségeskertjeiből.

1998-ban az UNESCO az egész óvárost, mintegy 500 hektárnyi területet védelem alá helyezte.

Lyon a szélsőségek városa is: jól megfér egymás mellett a modern operaház és a reneszánsz óváros, a sík és dombos vidék, a műemlékek és az ipari területek valamint a kopár betonépítmények és a zöld területek.
A város két folyó, a Saône és Rhône keresztezi. Kettejük közül a Saône szeszélyesebb, kacskaringósabb (úgy mondják, nőiesebb).

Érdemes többek között megnézni az Etnográfiai Múzeum modern épületét is!

http://www.francianyelv.hu/franciaorszag-foldrajz/lyon-maga-a-tortenelmi-csoda.html – részletek