Kőszeg – Patikamúzeum

Határon belül - 93.000 km2

Kőszeg különleges helyet foglal el a gyógyszerészet-történet múltjában; az országban egyedülálló módon többféle patikatípust tudhat magáénak, ezek egyike a szerzetesi és polgári patika emlékeit egyaránt bemutató Arany Egyszarvú Patikamúzeum.

A patika alapítása Sztankay Pál, a jezsuita kollégium rektora nevéhez fűződik. Sztankay a kőszegi városi magisztrátushoz folyamodva kért engedélyt patika alapítására. A patika a Jurisics téri jezsuita rendházban jött létre és működött ezt követően, és a szegények ingyenes ellátása fejében adómentességet élvezett.

Az 1743-ban megnyílt patika 30 évig a jezsuita rend gondozásában állt, ám 1773-ban a jezsuita rend feloszlatását követően kamarai kezelésben működött. 1775-ben Svalla Mátyás vette meg – a jezsuita fráterek által faragott méltán Európa-szerte híres officinabútorral együtt -, melyet 1777-től mai helyén, a Jurisics tér 11. számú épületben működtetett.

Svalla halálát követően sűrűn váltották egymást a patika tulajdonosai. Eközben több nevet is viselt a patika, mint “első Szent István vértanú”, “Arany Egyszarvú” vagy a reformkorban a “Magyar Király”. Az utolsó tulajdonos, Tersánszky Károly 1910-ben 18 000 koronáért adta el a patikát az Iparművészeti Múzeumnak.

A patika megszűnt – az officinabútor elkerült az épületből -, az épületet a Pontyos család vásárolta meg, és hentesüzletet nyitott benne. A II. világháború után kapott helyet ugyanebben az épületben a Vas Megyei Gyógyszertári Központ kihelyezett Gyógyszerészet-történeti Kiállítása. Végül 1982-ben nyílt meg az Arany Egyszarvú Patikamúzeum a Semmelweis Múzeum, Vas Megye Tanácsa és az Iparművészeti Múzeum megegyezését követően. Ekkor hozták vissza eredeti helyére a restaurált patikabútort is.

http://www.museum.hu

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!