Lőcse – Reneszánsz emlékek

Felvidék

Divald Kornél: Lőcsei reneszánsz lakóházak

Magyar Építőművészet 1909.(VII. évfolyam) 3. szám – RÉSZLET-

“Lőcsei reneszánsz lakóházak.
Európának alig van országa, ahol az Itáliában keletkezett reneszánsz művészet oly korán vert volna gyökeret, mint Magyarországon. Már Mátyás király kora előtt is sűrűn fordultak meg nálunk olasz mesterek. S a nagy király halála korántsem vetett véget reneszánsz művészetünk fejlődésének, mint ahogy ezt nálunk általában hiszik. Csak fejlődésének iránya változott meg. Mátyás király s XV. századbeli főpapjaink és főuraink udvarában az itt megforduló toszkánai mesterek révén a firenzei reneszánsz hatása volt az uralkodó. A XVI. századtól kezdve velencei és általában észak-itáliai mesterek fordulnak meg hazánkban nagyobb számmal s építészetünkben a velencei hatás lesz a döntő.
Amit ma felső-magyarországi reneszánsz-stílus-nak nevezünk, építészetünknek ez az érdekes s a XVII. század folyamán ugyancsak sok nemzeti vonásban bővel-kedő iránya a velencei építészet XV. századbeli stílusából indult ki. A felsőmagyarországi reneszánsz építészetnek leginkább szembetűnő sajátsága a házak homlokzatán attikaszerűen egyenesen záródó, apró ormokból összerótt koronázattal ékes, emeletnyi magas oromfal, ame-lyet párkánya alatt arkaturás tagozás élénkít.
A magas oromfalakat a felvidéki viszonyainknak megfelelő alacsony s árkot formáló kettős félereszű tetők tették szükségessé, amelyeket a gyakori tűzvészek ellen másik három ol-dalukon is emeletnyi magas tűzfalakkal védtek meg. A homlokzat oromfala a művészi megoldásra alkalmatlan háztető eltakarására szolgált. Díszítését mestereink a XV. Századbeli velencei palotákról lesték el s a viszonyoknak megfelelően módosítva használták föl. A felvidéki reneszánsz épületeinken, főleg Sáros -és Szepes vármegyében, a kastélyokon, templomtornyokon, haranglábakon s városi lakóházakon általános fantasztikus ormok ősei Velencében, a Procurazie Vecchie párkányain sorakoznak. Ennek félköríves nyílású ablaksorai adhatták meg az eszmét építészeinknek az oromfalak arkaturás tagozásához is. A velencei paloták nemes kőanyagból épültek. Városi épületeink és kastélyaink anyaga viszont darabos homokkő és tégla volt, amelyet be kellett vakoltatni. Mind-azonáltal ezek a vakolatos homlokzatok nem maradtak dísztelenül, sőt alig volt rajtuk tenyérnyi hely, amelyet szgraffítórajzokkal nem ékesítettek volna. Ez a szgraffítódíszítés lakóházainkon ma már mindenfelé elenyészett. Többé-kevésbbé meg-viselt példáival már csak a késmárki és nagyeőri harangtornyon, vala-mint a fricsi kastély oromfalán találkozunk.
Az emeletnyi magas oromfalain arkaturásan tagolt, párkányán fan-tasztikus ormokkal koronázott, homlokzatán szgraffitódíszítéssel ékes házak építése a XVII. század derekáig tartott. Ettől fogva a magas oromfalat megtartva, házaink homlokzatán a plasztikus díszítés lesz uralkodó. A felsőmagyarországi reneszánsz-stílus XVI-XVIII. századbeli változatára az úgynevezett lőcsei Thurzó-ház példa, amelyet újabban a Bágya-családtól gróf Csáky Vidor vásárolt meg. A XVII. század második felében épült a lőcsei Hermann-Spillinberger-féle ház. Ezen már nyoma sincsen az arkaturás tagozásnak s a fantasztikus ormoknak. A magas oromfal azonban itt is megvan; kagylók és barokkízlésű félpillérek díszítik. A pillérek között zömök ablakok 1áthatók. Ezek fölött oroszlánfejes vállköveken nyugszik a párkány, amelyet négy tekealakú gomb díszít. Az épület homlokzatát tagoló félpillérek és ablakok szintén barokk-stílűek.
Még egészen reneszánsz-stílű a Hermann-Spillenberger-ház udvara. Első emeletén fél-körű boltíves nyílást, a másodikon kétnyílású toszkánoszlopos loggiát látunk. Az udvarba nyúló szárnyán formás, vas-rácsokkal ékes, balusztrádos, csigás konzolokon nyugvó folyosó fut végig. A ránk maradt adatok és egyéb nyomok alapján ítélve, a XVII. szá-zadban felvidéki városainkban a főbb utcák házsorai mind ilyen magas oromfalú, gazdag szgraffitó vagy plasztikus díszítésű homlokzatokkal pompáztak. A XVIII. és XIX. században az ízlés változásával s a felvidéken ma is gyakori tűzvészek nyomában ez érdekes épületeket rendre átalakították. Lőcsén, amelynek reneszánsz lakóházait ezúttal ösmertetem, már csak az imént bemutatott két homlokzat van meg eredeti állapotában. De alig van itt épület, amelynek udvarában nem maradtak volna ránk olyan részletek, amelyek bizonysága alapján bízvást állíthatjuk, hogy a XVI. és XVII. században az egész város felvidéki reneszánsz-stílusban újjáépült. A legrégibb reneszánszépítészeti részlet itt a Kör-tér 42. sz. házának egyik emeleti ajtókerete, amelynek párkányán az 1530. évszám látható. Az ajtófelek talpán a kezdőbetűk jelentése ez: Magister I. L. Lapicida Fecit Hoc Opus. Az I. L. monogrammos mester nevének nyomára jutni eddig még nem sikerült. Ám a bártfai városház jóval régibb reneszánsz-részletei azt bizonyítják, hogy mestereink akkor már mindenfelé alapos jártassággal dolgozták fel a reneszánsz formáit. Lőcsét 1550-ben, majd ismét 1559-ben tűzvész pusztította el. Ennek tulaj-donítható, hogy világi épületeit illetőleg egy-két csúcsíves kapu és ajtó keretétől eltekintve, egészen kivetkőzött középkori jellegéből.
Az 1550. és 1559. évi nagy tűz után épülhettek újjá azok a lakóházak, amelyeknek ma már pusztán udvarából következtethetünk arra, hogy hajdan a felsőmagyarországi reneszánsz stílusában pompáztak. Ez udvarokban helylyel-közzel oly tisztán érvényesül a reneszánsz derűje, hogy szinte Itáliában képzeljük magunkat, ha a sötét kapualjból belsejükbe lépünk.”

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!