A jászberényi Jász Múzeum őrzi az ország egyik legrégebbi történelmi ereklyéjét, a Jászkürtöt, amelyhez egyik legszebb hősi magyar mondánk, a Lehel monda fűződik. A kürtöt a régiségben Jászkürtnek hívták, s csak a 17. századtól azonosítják Lehel vezér híres kürtjével. Ettől kezdve egyaránt hívják Jászkürtnek és Lehel kürtjének is. Ismereteink szerint a gazdagon faragott, elefántcsont kürt a 12. század második felében, Kijevben vagy Magyarországon készülhetett. A kürt Jászberénybe kerülésének idejéről, körülményeiről, biztos adatok nem állnak rendelkezésünkre, de feltételezhető, hogy ajándékozás révén kerülhetett valamelyik jász vezérhez, általa pedig a Jászság területére. A kürt eddig ismert legkorábbi ábrázolása, amelyet Jászkisér város egykori pecsétje őrzött meg, 1543-ból való. A török hódoltság után a kürt képe rákerült Jászberény város, a Jász-Kun Kerület, valamint a jászsági községek címereire, pecsétjeire, fontosabb iratokra, tárgyakra, de még a házak homlokzatára is. A kürt jelképpé válása kezdetben a jászok Szent István országához való tartozását segítette, a redemptiot követően azonban egyre inkább a sajátos közjogi helyzettel bíró népcsoport összetartozását szimbolizálta. 1876-ig, a Jászkun Kerület fennállásig a jászkapitányok méltóságjelvénye volt, s ünnepi alkalmakkor gyakran viselték övükre vagy vállukra függesztve, de jeles ünnepeken ebből ittak egymás egészségére. Figyelemre méltó a kürt hangja is, hasonlít a havasi kürt hangjához. Első rádiófelvétele 1953-ban volt, amikor Kádár Ferenc dévaványai kürtfaragó népművész szólaltatta meg Jászberényben, s ekkor a Kossuth Rádió felvételt is készített róla. A kürt ma is a jász összetartozás legfőbb szimbóluma, amelyet csak igen jeles alkalmakkor vesznek ki szentélyéből, s szólaltatják meg a közönség nagy örömére.
