Döntött a Hungarikum Bizottság: kiemelkedő nemzeti érték lett Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, Torockó épített öröksége, valamint a nagybányai művésztelep és főiskola – jelentette be Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke azt követően, hogy tegnap a Hungarikum Bizottság ülésén vett részt Egerben.
Hegedüs Csilla elmondta, a Magyar Értéktárba bekerült erdélyi értékek következő lépésként hungarikummá válhatnak – mindehhez újabb felterjesztés és annak elfogadása szükséges. A hungarikumok közé sorolás a magyarság egésze számára fontos értékként határozza meg majd a felterjesztetteket, és segíti minél szélesebb körben való megismerésüket. „Amikor másfél évvel ezelőtt megalakítottuk az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, azt vállaltuk, hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk, hogy feltérképezzük azokat az értékeket, amelyek az évek során kiemelkedően hozzájárultak közösségünk formálásához. De nem titkolt szándék volt ezeknek az értékeknek idővel a Magyar Értéktárba való felvétele, hiszen így elismerésben részesülnek az egész magyar nyelvterületen. A mai döntés egy kezdő, de nagy lépés efelé, hiszen a Magyar Értéktárba való bekerülésük révén most először szereztek kiemelkedő nemzeti értékstátust erdélyi értékek”
http://www.3szek.ro/load/cikk/100795/kos_karoly_a_magyar_ertektarban
Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.
Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott (Pogány Móric, Maróti Géza, Györgyi Dénes), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.
1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. Gyermekeik közül Kós Balázs (1912-1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914-2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916-1990) színésznő, ifj. Kós Károly (1919-1996) néprajzkutató, -író lett. 1917-1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba ment tanulmányútra. 1944 őszén sztánai otthonának – románok általi – kifosztása után Kolozsvárra menekült.
1919-ben megalakította a Kalotaszegi Köztársaságot.
1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948-1949 között a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.
Élete során több közéleti szerepet vállalt: 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított, 1921-ben (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen) megjelentette a Kiáltó szó című röpiratát. Alapító tagja volt az Erdélyi Néppártnak (1921) és 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, újra politikai szerepet vállalt és a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946-1948 között nemzetgyűlési képviselő volt.
1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából