Gróf Széchenyi Antal síremlékének újra állítása. Póstelek, 2003

Határon belül - 93.000 km2

Gróf Széchenyi István  a “LEGNAGYOBB MAGYAR” és családja tagjai előtt tisztelegve a márvány síremléket a
Magyar Történelmi Családok Egyesület tiszteletbeli tagjaként kis ünnepség keretében újra állította és a képriportot készítette:  Bagyinszki Zoltán

A színes papírképek dokumentálták, dokumentálják a 13 évvel ezelőtti folyamatot.
Az egykor-vélhetően 1924-ben a Pósteleki kastély mögötti erdőben eltemetett (és feledésbe merült) gróf síremlékét megrongálták, kirabolták,
a kő emlékmű is eltűnt a halom tetejéről, ezért vált szükségessé a gyulai jóakaratú emberek  díjmentes segítsége.

A síremlék anyagát Kovács József gyulai plébános biztosította, a rekonstrukciót és a fölállítást Csőke Péter és csapata végezte.
Köszönettel és tisztelettel a Széchenyi – emlékévben, 2016 szeptemberében.

Jó tudni: A császári és királyi kamarás 1909 -től 1924-ig a gyulai székhelyű Alsó- Fehér- Körös Ármentesítő Társulat elnöke volt.
A Nyilas erdőrészben található Sziléziai fehérmárvány síremléket nagyon nehéz megtalálni. Sajnos egyáltalán nincs útbaigazító tábla.
A kitartó keresés azonban eredményre vezet………., az erdei út menti kis dombot keressük. ami kb. 1 km – re van a kastélyromtól nyugatra.
Az országúttal párhuzamos 2.”kiemelt” földúton keressék, előtte az internetről érdemes vázlatos térképet készíteni.

Gróf Széchenyi Antal igazán megér egy kis fáradságot. Elismerés a polgárőrök odafigyeléséért, segítségéért.

BZ.fotográfus.

Vélemény, hozzászólás?