A visegrádi vár a Dunakanyar csodálatosan ívelt, hatalmas zöldellő hegyekkel körülvett természeti környezetében, a Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától le egészen a folyamóriás partjáig húzódik.
A történelem folyamán több erődítményt is emeltek az itt lakó népek, hogy ellenőrzésük alatt tarthassák a szoroson átvezető utat. Az 1241–1242-es tatárjárás viharai által romba dőlt ispánsági vár köveiből építtette fel az újabb veszedelem elleni félelmében IV. Béla a hatszög alakú, vastag falú lakótornyot, amit a néphagyomány később Salamon-toronynak nevezett el. Míg az uralkodó a Duna parton építkezett, addig felesége, Mária királyné a magas sziklacsúcsot erődíttette meg az eladott ékszerei árából befolyt pénzen. A két várrészt kiegészítette a meredek hegyoldalon végigfutó zárófal, amelynek vége egészen a Duna-parti Vízi-várig futott le. A 14. század elejének belháborús időszakában Csák Máté fegyveresei szállták meg, tőlük az országot egyesítő Anjou Károly király ostrommal vette vissza. A következő időszakban az uralkodó megépíttette a kényelmesebb lakhatást biztosító Duna folyó melletti Palotát, így a zordon kővárban csak a helyőrség állomásozott. Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a felsővárbeli ötszögletű öregtoronyban őrizték a koronát, de 1440-ben Erzsébet özvegy királyné utasítására mégis sikerült ellopnia Kottaner Ilona udvarhölgynek. A 16. században Buda elfoglalása után rövidesen már a török seregek kerülgették Visegrádot is, első ostroma 1544-ben történt, amikor súlyos sérülések érték a Salamon-tornyot. A következő másfél évszázadban többször cserélt gazdát az egyre romosabbá váló épületegyüttes. Végső pusztulását az 1685-ös török ostromban szenvedte el, de az ellenséges csapatok rövidesen kivonultak belőle a sokkal fontosabb hadászati jelentőségű Buda várának védelmére.
A következő évszázadokban már a könyörtelen időjárás és az emberek bontásai alaposan lefogyasztották mind a várkomplexum, mind az egykori királyi Palota épületeit. Bár korábban is végeztek feltárásokat, de csak az 1960-as évektől indult meg korszerű műemlékvédelmi helyreállítása a magyar történelem fontos színteréül szolgáló visegrádi várnak, melynek munkálatai még sok generációnak adnak feladatot. Lakótorony: A Duna mentén páratlan épületegyüttest alkot a Vízibástya – az alsóvár és a fellegvár erős falakkal összekötött rendszere. Valószínűleg a Rajna vidéknek vámvárai mintájára épült. Maga a lakótorony kétségtelenül francia mintára készült el és francia mesterek valószínűleg közvetlenül részt vettek felépítésében. A várral egy időben felépült torony a védelmi funkción túl részben a királyi udvar elhelyezésére, részben vendégjárás idején a kíséret elszállásolására is szolgált. Újabb adatok szerint Mátyás király egy ideig itt tartotta fogva Drakulát. A masszív épület a török háborúk során lőporrobbanás következtében részben leomlott. Ötszintes román építmény volt, a tetőteraszon párkányzattal, alatta körbefutó fedett védőfolyosóval. A múlt század hetvenes éveitől Schulek Frigyes kezdte meg a restaurálását – ez volt a hazai műemlékvédelem kezdete. Csak a harmadik emeletig jutott el, az épületet a két világháború között látták el ideiglenes zsindelyes fedéssel. Az 1950-es tűzvész után, Sedlmayr János tervei szerint, mai formájában 1968-ban készült el. A hiányzó részeket vasbetonból építették meg. Az ötszintes épület 31 m magas, falvastagsága 3,5 m, a nyújtott hatszög csúcsainál 8 m. Legépebb a keleti oldal maradt meg, itt több eredeti ablaknyílást találunk. A nyugati oldalhoz melléktorony csatlakozott, amelyet elbontottak. Az alsóvárat falrendszer veszi körül, amelynek legépebben megmaradt része az északi kaputorony. Ma az alsóvárban kiállítás van. Az első szinten a Szakál Ernő által helyreállított Anjou-kútház, a galérián a vár újjáépítésének története látható. A második emeleten a Mátyás-kori reneszánsz kőfaragványokat állítják ki. A harmadik emeleten időszaki kiállítások, a negyediken az egykor boltozatokat jelző acélhálók alatt Visegrád történetét mutatja be a kiállítás.
A kutat a királyi palota lakóépületének belső udvarán, a díszudvaron, az 1360-as években Nagy Lajos király állíttatta A nyolcszögletű, eredetileg kétszintes, toronyszerű csorgókút alsó szintje az udvar keleti oldalán húzódó árkádsorra támaszkodott. Erkélyszerűen kiképzett emeletén állt a kút felső szintjének négyszögletes építménye. A kút mintaképei valószínűleg Franciaországból származtak, de kivitelezését közép-európai mesterek végezték. A kutat Mátyás király korában bontották le, és kőfaragványait a helyére épült Herkules-kút alapozásába, illetve más Mátyás-kori falakba építették be. A régészeti kutatások során előkerült faragványok alapján a kút alsó szintjének rekonstrukcióját Szakál Ernő készítette el az 1960-as években. A felső szint töredékei, részlegesen helyreállítva, mellette láthatóak.
Forrás: wikipédia