Buda – Palota főőrség épülete-Visszaépült!

Budapest

A Várpalota Hunyadi-udvarában sétálgatva rögtön ott a Főőrség épülete, amely sokáig kordonok mögött állt, de most már szabadon szemügyre vehető, és hamarosan fel is kereshetjük a benne létrehozott látogatóközpontot. Emeleti kiállítóterében a 260 évvel ezelőtt alapított Magyar Királyi Testőrség történetét mutatják be, míg egy különteremben a teljes magyar történelmen átívelő 3D-s vetítést nézhetünk majd. Lesz ajándékboltja is, a földszinten pedig kávéház várja a látogatókat, melynek a neve is ismert: a Royal Guard Caféban a cukrászda mellett melegkonyha is működik majd, várhatóan a tavasz végétől.
Az alatta található teraszon még zajlik a Csikós udvar tereprendezése, az ott újjáépített Lovarda így csak jövőre nyitja meg kapuit.
A Hauszmann Alajos tervei alapján a századfordulón épült Királyi Lovarda és a testőrség szálláshelyéül szolgáló Főőrség épülete a II. világháború idején rongálódott meg, a szocializmus idején pedig teljesen elbontották őket. A kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy a Várban visszaállítsa az eredeti állapotokat, ezért is indult útjára a Hauszmann-terv, ami kapcsán azóta is sok vitára ad okot, hogy van-e értelme teljesen megsemmisült épületeket rekonstruálni a semmiből, hatalmas költségekkel. A tervezés idején különösen az váltott ki kritikus hangokat, hogy a Lovardába a kormány annak eredeti funkcióját is visszaállította volna lovakkal, istállókkal, lovasprogramokkal együtt. Utólag módosult a terv, a lovarda „21. századi multifunkcionális rendezvénytér” lesz, lovak nélkül.
Ha lovak nem is, több régi elem visszakerült a Csikós udvarba, például a csarnok elé visszahelyezték Vastagh György restaurált Csikós-szobrát is, ami korábban a Hunyadi-udvarban állt. Visszaépítették továbbá a Stöckl-lépcsőt; mellette az eredeti Hauszmann-rámpa kötné össze a Palotát az udvarral. Ha minden jól megy, a fejlesztéseknek köszönhetően megoldódhat a turistabuszok ügye: építenének két nagy kapacitású liftet, amelyek a Palota útról akár egész buszos csoportokat fel tudnak juttatni a Csikós udvarba, valamint további liftekkel a Királyi Palotába.
A Lovarda mögött Törökkert néven kialakítanának egy új zöldfelületet is. Az udvart a tereprendezés után, 2021 második felében tervezik megnyitni a területet a látogatók előtt, akik így nyugati irányból, a Tabán felől is feljöhetnek majd a Várba.

https://welovebudapest.com/cikk/2020/3/9/hirek-a-budai-varbol-hamarosan-latogathato-lesz-a-foorseg-epulete-1

Hozzászólás tiltva.