A táj jellegzetes helyi domborzati formái, a terebélyes kiemelkedésű laponyok és az alacsonyabb porongok tették lehetővé, hogy az ember meg tudott telepedni ezen a mocsaras tájon. Az állandó vízveszély, a nagy erdőterületek ugyanakkor a megtelepedés feltételeit igen szűkre szabták. Jellemző, hogy 1715-ben Doboz lakosai mindösszesen egy hold földet műveltek, s elsősorban faszerszámok készítéséből és pákászatból éltek. A főleg 1855 és 1857 között végrehajtott szabályozás során, a Fekete-Körös Szanazug és Békési összefolyás (Fekete- és Fehér-Körös) közötti szakaszát levágták, a Fekete- és Fehér-Körös vizét az újonnan ásott Kettős-Körösbe vezették. A Doboz környékén található vadvizek levezetésére csatornákat alakítottak ki. A mai vízrajzot szemléltető térképen jól kivehető, hogy a település határait, öt kilométernyi szakasz kivételével, vízrajzhoz kötődő tájelemek alkotják. Északon a V-2. csatorna, keleten a Fekete-éri-csatorna, a Holt-Fekete-Körös, illetve a Fekete-Körös, délen az Icce-ér, illetve kiegyenesített része, az Icce-éri-csatorna, nyugaton a doboz–gerlai határcsatorna és Sebes-éri-csatorna, néhány száz méteren pedig a Holt-Fekete-Körös, majd egy jelentéktelen csatorna határolja.