Balácapuszta – Római mozaik

Határon belül - 93.000 km2

A négy mozaikpadló kiemelését a Nemzeti Múzeum finanszírozta. A 20-as terem mozaikpadlóját 1925-ben Budapestre szállították, ahol hosszú ideig a múzeum előcsarnokában, majd a kőtárban helyezték el.

A Veszprém Megyei Laczkó Dezső múzeum régi vágya volt valamilyen formában ismét a megyeszékhelyhez közeli Balácán bemutatni a legnagyobb mozaikpadlót, melyre a közelmúltban, uniós pályázat segítségével nyílt lehetőségük. A 109 milliós támogatásnak köszönhetően mintegy 130 millió forintból elkészítik az itt talált legnagyobb mozaikpadló hiteles másolatát, rekonstruálnak két freskókkal díszített szobát, de kialakítanak fűszerkertet és új honlapot is.

A hetven négyzetméteres padló másolatának létrehozását alapos helyszíni felmérés előzte meg, a Nemzeti Múzeumban pedig részletes fotódokumentációt és 1:1-es fóliarajzot készítettek. Kürtösi Brigitta elmondta, a budapesti műteremben nyolc hónapon át folyt a munka. Az apró, egy centis köveket fejjel lefelé ragasztották a fóliából és gézből álló ideiglenes hordozóra, így a különálló egységeket könnyebben, pontosabban tudják kezelni. Ügyeltek arra is, hogy a felhasznált kőanyag színárnyalataiban és anyagában is minél jobban hasonlítson az eredetire. A mozaikszemeket egyenként, kézzel, acél éken kalapáccsal törték. Az egyes, geometrikus elemek közötti illesztések kitöltéséhez a helyszínen is törik a köveket.

A több mint 700 ezer darabból álló mozaikpadló rekonstrukciója restaurátorok és képzőművészek alkotása. A munkában részt vett Balázs Miklós Ernő mozaikművész, Pintér András Ferenc festőművész, Dohárszky Béla szobrászművész, Túri Miklós technikus, Kürtösi Brigitta, Bóna István és Seres András restaurátor.

http://www.balaca.hu/tartalom/igy-keszuelt-balacai-mozaik

Hozzászólás tiltva.