Igló – Vigadó

Felvidék

1899-1902 között szecessziós stílusban épült. Felépítése majd fél millió koronába került és hihetetlenül nagy csodálatnak örvendett. A „szépség, jóság és igazság szentélyének” tartották. A mai felvidék területén nyolc ilyen történelmi szempontból is értékes színházépület maradt fenn.
Az utolsó ilyen stílusban épült színházak egyike felvidéken.
Gerster Kálmán építész úgy tervezte az épületet, hogy a színházon kívül egy szállodának, koncertteremnek és kávéháznak is helyt adott. A történelmi leírás szerint a termeket fehér és arany díszek ékesítik, ill. 235 férőhelyről is szó esik.
A Vigadó háromszintes épülete hosszanti alaprajzú, négy sátortetős, hasáb alakú saroktornyát pedig díszkupolák- és lámpák ékesítik. A kupolán hagyma alakú tetők, szélein pedig lángokra emlékeztető vázák találhatók. Az északi és déli homlokzatot rizalit (az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő rész) díszíti. A Vigadó főbejárata előtt két ión oszlopfővel díszített előcsarnok található, melynek tetejét balusztrádos erkélyre építették át. Az előcsarnok alatt egy út maradt fenn, ahol régen a kocsikkal közlekedtek. A gyalogosoknak lépcsőket alakítottak ki. A koncertterem pontosan az épület közepén található. Az épület fő díszítőeleme Igló város hattyút ábrazoló címere, mely az ének és költészet jelképe. Az ősi mondák szerint a hattyú szereti a zenét és halálakor gyönyörűen énekel. A Vigadó épületének földszinti és emeleti részén éttermek, kávézók és a szálloda található.

https://navstevnik.spisskanovaves.eu/hu/latnivalok/muemlekek/vigado/

Hozzászólás tiltva.