A 324 méter magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkor, középső-miocén vulkanikus riolittufa kúpja, tömegét döntően horzsaköves – kovás riolittufa és hidrokvarcit építi fel.
A kovasavval átitatott kőzetet megszilárdulás után igen nagy keménység jellemzi, amelyet kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkő-gyártásra. Az emberek itt bányászták ki a gabonaőrlők és az érczúzók malomköveit egészen a 15. századtól. A bányászmunkások kisebb fülkéket vájtak maguknak a bánya falába, és itt is laktak. A malomkövek fejtését és kidolgozását több évszázadon át szinte ugyanolyan technikával, szerszámokkal és kézi munkával végezték.
Az egykori bánya fejtési gödrében mára jelentős mennyiségű csapadékvíz gyűlt fel. Így keletkezett a napjainkban is megtalálható állandó vizű tó, melynek össztömege 4000 köbméter, legmélyebb pontja 6,5 méter. Azonban az akkumulálódott víz eltávolítására elvezető csatornákat alakítottak ki.
A bányát 1907-ben zárták be a termelés folyamatos csökkenése miatt. Az egykori bányaudvaron jelenleg is megfigyelhető néhány félig kész malomkő, valamint a kőfaragó tevékenység melléktermékei.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából