Az Erdély egyik legjelentősebb és legidősebb, fennálló középkori műemléke 1200 körül épült föl kései, érett román stílusban. Eredeti titulusa Szent Péter volt. Alapítói valószínűleg Kacsics nembeli nemesek lehettek. Eredetileg bencés szerzetesek működtek itt, akik a tatárjárás e vidéket különösen súlyosan pusztító ideje alatt vagy elpusztultak, vagy szétszóródtak. Ezután már plébániaegyházként működött tovább.
A három hajós, téglából épült, bazilikális elrendezésű, keletelt tengelyű templom nyugati homlokzatán toronypár áll. Főszentélye félkörös alaprajzú. Oldalhajóinak mellékszentélyei kívül egyenes záródásúak, míg belül félkörösek. Az egész épületen sok román kori műrészlet őrződött meg: ablakok, kapu, ívsoros párkányzat. A 15. sz. második felében készült a szentély gazdagon faragott, gótikus szentségtartó fülkéje.
1834-ben egy erős földrengés alaposan megrongálta a déli tornyot és mellékhajót, valamint a nyugati homlokzatot. Innentől állaga folyamatosan romlott, végül egy időre teljesen használhatatlanná vált. 1891-ben aztán az evangélikusok – minden engedély nélkül – a déli tornyot és mellékhajót elbontották és egy szakszerűtlen terv alapján újjá kezdték építeni. A műemléki bizottság végül a Sztehlo Ottó által \”korrigált\” tervek szerint hagyta jóvá az újjáépítést. E beavatkozásnak köszönheti a templom mai, aszimmetrikus nyugati homlokzatát.
A templom főhajóját félköríves árkádok választják el az alig fele magasságú mellékhajóktól. A templombelső megvilágítását félköríves záródású ablakok biztosítják. A templom belső falfelületein középkori falfestmények maradtak fenn. A kiemelt főszentély alatt nyomott kosáríves, boltozott kripta van, amely a főhajóból nyílik.
http://muemlekem.hu/hatareset/Evangelikus-templom-Harina–1079
