Balmazújváros – Mihalkó Gyula ( 1949 – 2016 ) kalapkészítő- a népművészet mestere

Határon belül - 93.000 km2

A gazdag képsorozat szeretne emléket állítani a köztiszteletben álló és nemrég elhunyt kézműves mesternek. ( 2016. május 7- én délelőtt második alkalommal jártam nála, én még a képeket elkészíthettem Róla, de a szöveg a szerkesztő által már vele nem készülhetett el……..)

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik érdekes újdonsága tegnap jelent meg és a Millenárison debütál, a szerkesztő és a Corvina Kiadó igazgatójának jóvoltából. A most megjelent MAGYAR NÉPI KÉZMŰVESSÉG Bede Béla szerkesztésében készült –360 oldalas tematikus útikönyvben bővebben olvashatunk a közismert kalaposmesterről. Sajnos Ő már nem érhette meg a holnapi könyvbemutatót. A fotók a halála előtt pár hónappal készültek a műhelyben a régi eszközeinek, szerszámainak társaságában (a könyv közel felének fotóanyagát Bagyinszki Zoltán fotográfus készítette). Sok érdekes alkotó, ügyes kezű megszállott népművésszel találkoztam a munka során – kamerával a kezemben érdekes feladat volt látni őket munka közben és fotózni a gyönyörű egyedi alkotásaikat. Kár, hogy ma még Magyarországon nem került helyére a dolog, mármint sokkal több értékes és igényes terméküket- műalkotásukat kéne vásárolnunk …. bár a pozitív folyamat már elindult. A gyapjúból készült Mihalkó féle kalapok a víztől – esőtől, hidegtől és a nap melegétől is óvták viselőjét, de rugalmas keménysége valódi biztonságot is jelentett számára. Az alföldön generációk / juhászok gulyások csikósok viselték évtizedeken át Gyula bátyám a Magyar Értéktárba került kalapkölteményeit. Valószínű távozásával ez a szakma is szegényebb lett egy remek mesteremberrel- csak remélni lehet, hogy a családból valaki tovább használja majd a műhelyt-a szerszámokat, kalapformákat és az ellesett, megtanult fogásokat alkalmazva tovább viszi a szakmai kultúrát: közelítve azt a minőséget amelyet megszokhattunk az alkotótól.

Bagyinszki Zoltán

1949-ben Balmazújvárosban, kalapos dinasztia tagjaként született. A Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap merinói bárány gyapjából, kézzel készített, egyedi formájú, a viselő foglalkozását jelző hortobágyi pásztorkalap. A balmazújvárosi Mihalkó család tagjai a 19. század derekától – öt generációjuk 11 kalaposmestere – foglalkoznak kalapkészítéssel.
2003-ban a Népművészet Mestere címet a hortobágyi pásztorkalapok és a hagyományos paraszti kalapok készítéséért kapta meg. Azóta számos díj és elismerés birtokosa: Hagyományőrző-díj, Király Zsiga- díj, Kölcsey Ferenc-díj, Gránátalma-díj, Balmazújváros Város Kultúrájáért-díj, Szidor Kati emlékérem. A hortobágyi pásztorok hagyományos kalapjait, a naptól, hidegtől és esőtől védő fejfedőt, ma már egyedül a Mihalkó család készíti az országban. Az idén a Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalapot felvették a Magyar Értéktárba.

http://civishir.hu/helyben-jaro/2016/11/meghalt-a-kalaposok-kalaposa

Hozzászólás tiltva.