2010. AUGUSZTUS 20-ÁN, Szt. ISTVÁN KIRÁLYUNK TISZTELETÉRE!
I. Szent István király (eredetileg Vajk, 969., Esztergom – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály) az első magyar király. A Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik a tudományosság magyarországi kezdete is. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.
A Középkori Romkertben látható kőkoporsó 1803-ban került elő a püspökség területén. Először Varjú Elemér (1930) kapcsolta Szent István személyéhez. Az utolsó évtizedekben többen vitatták ezt, de a szakértők többsége ma is Szent István koporsójának tartja. Készítését a XI. század első harmadára tehetjük, akkor faragták át az eredetileg római kori szarkofág díszeit a ma látható formára. Tetejének töredékeit 1962-ben azonosította Szakál Ernő.
A múlt században még rómainak vélt szarkofágot később 9-10 századinak tartotta a művészettörténet-írás. A 30-as években Szent István koporsójaként határozták meg, s keletkezését a király temetéséhez (1038) kapcsolták. A ma elfogadott változat szerint a szarkofág eredetileg római, s csak díszítése középkori átfaragás.
A bal hosszoldal két szélén homorú fülkékben egy-egy különös növényi forma áll, valószínűleg antik emberalakok átfaragásából származnak. Köztük hármas tagolású mező kerubbal és rozettákkal.
A jobb hosszoldalt teljes szélességében hasonló dísz tölti ki. A rozetták és a térkitöltő növényi elemek változatossága igényes, jól képzett mesterről, a szárnyas lények ábrázolása biztos térkitöltő készségről tanúskodik.
A rövid oldalon a pólyást vivő angyal a szarkofág fő ábrázolása. Ez a halott lelkét vivő angyal a Mária halálát megjelenítő bizánci elefántcsont faragványtípus felső régiójából vált ki. A kerubok kelet-európai Maiestas-ábrázolásokon tűnnek fel, tartalmilag a Paradicsomot őrzőkkel vethetők össze. (Így a sírláda nem egyszerűen a halott testének háza, hanem mennyei lakóhelyének képmása.) A lélekvitel motívuma Szent István halálának leírásában és a Szent Imre-legendában is szerepel.
A stílustörténeti vizsgálat inkább a szenttéavatás (1083), mint a temetés korára teszi a szarkofág átfaragásának időpontját. Ikonográfiája is inkább a szent, mint a herceg vagy király karakteréhez illik. Amennyiben a feltárt kevésbé igényes kidolgozású, egykorú fedéltöredékek is a szenttéavatáshoz kapcsolhatók, valószínűnek látszik, hogy azok Szent Imre herceg, a szarkofág pedig Szent István síremlékéül szolgáltak.
A középkori Magyarország koronázó temploma, Székesfehérvár Királyi bazilikája
A főtér keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi. A templom alapítója maga az államalapító Szent István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig, minden magyar királyt ezen a helyen, az egykori bazilikában koronáztak meg. A koronázótemplom emellett Szent István király és fia, Szent Imre herceg és még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség temetkezési helye is volt.
A templom története, átépítései
A templom többször újjáépült a történelem során. A XII. században, István király 1083-ban történt szenté avatása után megkezdődtek a királyi temetkezések a templomban. A következő nagy átalakulása a XIV. században volt, amikor a férfi ágon kihalt Árpád-ház trónján Anjou Károly Róbert, az Árpádok nőági leszármazottja következett. Károly Róbert az államalapító dinasztiához fűződő kapcsolatát hangsúlyozandó, a tűzvészektől pusztított és megtépázott templomot újjáépíttette, és a XIII. században a királyi temetkezések szempontjából mellőzött templomot újra királyi temetkező hellyé tette. Utódai 1543-ig, Luxemburgi Zsigmond kivételével mindannyian a koronázó templomba temetkeztek.
A Szűz Mária-templom utolsó nagy átépítése Hunyadi Mátyás nevéhez fűződik, aki több más mellett jelentős építkezésekkel is kifejezésre kívánta juttatni rátermettségét és legitimitását a magyar trónon. Ennek eredményeként az eredeti épületet mintegy felével megnövekedve hatalmas, késő gótikus templomot építtetett.
Szent István öröksége
Feladatai (pl.: a koronázási ékszerek őrzése) az épülettel együtt változtak az idők során, de koronázó templom volta mindvégig fennállt. Ezt a rangját az államalapító sírja biztosította. A magyar szokásjog már az Árpád-kortól csak az államalapító sírját őrző székesfehérvári Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. A sírhely, a szentté avatott uralkodó testereklyéi, az általa készíttetett és koronázási palásttá alakított miseruha képezték azt a látható és kézzelfogható Szent István-i örökséget, amelyben a középkor a szent király oltalmazó és segítő erejének megtestesítőit látta.
A templom pusztulása
A templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőköveit elhordták, és azokat a városfalak építésére használták fel. 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a egykori fényes épületre. Az újjászerveződő ország nem talált jogfolytonosságot az egykori épülettel, így történhetett, hogy helyén új templomot nem emeltek. A templom mellett a középkorban működő papi testület alkotta Szűz Mária-prépostság még újjászületett, 1777-ben azonban megszűnt, hogy helyét a Mária Terézia királynő alapította püspökségnek adja át. A koronázások színhelye a török hódoltság korának koronázó temploma, a pozsonyi Szent Márton-templom maradt, majd 1867 után a budavári Nagyboldogasszony-templom, a mai Mátyás-templom lett.
A romkert, mint Nemzeti emlékhely
A templom maradványai a XIX. század második felében megindult ásatásokkal kezdtek a tudományos és közérdeklődés fókuszába kerülni. Az ásatások feltárták a bazilika jelentős részét és szabadtéri romkertként tették láthatóvá. Mauzóleumában Szent István szarkofágja és Aba Novák Vilmos történelmi seccója is megtekinthető. Az 1939-ben készült monumentális mű a mauzóleum falát díszíti A közel 130 négyzetméteres történelmi seccó a Szent Korona és a Szent Jobb történetét eleveníti meg, de látható rajta Vajk megkeresztelése, Szent István koronázása és a magyar történelem kiemelkedő alakjai, királyai, sőt még az adott korszakot képviselő közéleti személyiségek is feltűnnek a falakon. A Szent István szarkofágjának részére Lux Géza tervei alapján emelt mauzóleum és kőtár külső falait Madarassy Walter finom domborművei, az ablakokat Árkayné Sztehlo Lili páratlanul szép üvegfestményei ékesítik. Ezek a csodás képzőművészeti alkotások is segítenek nekünk abban, hogy történelmünk jeles uralkodóira méltóképpen és örökké emlékezzünk.