Tiszacsécse – Református harangláb

Határon belül - 93.000 km2

Galériás fa harangtorony fiatornyokkal. a templomi harang elhelyezésére szolgáló egyszerű oszlop, gerendaszerkezet, amelyet legfeljebb az időjárás viszontagságai ellen vedőtetőkkel látnak el, amelyek oltalmazzák magukat a harangokat, a harangok felfüggesztő mozgató mechanizmusát, valamint a tartószerkezetet és alapozását. A haranglábak a falusi épületekkel közel azonos magasságúak, vagy azoknál csak valamivel magasabbak. Gyakran magánosak, de gyakran egy-egy templom vagy szakrális célokra is igénybe vett épület, pl. iskola szomszédságában áll. A harangláb alkalmazásának nagy múltja van. Erre utalhat az a tény, hogy a középkori országterület több pontján fordult elő községnévként. A köznapi és irodalmi szóhasználat a harangláb fogalmát összekeveri a › fatorony, › harangtorony fogalmakkal. Helyesebb a település épületeivel azonos magasságú, megfigyelőhelyként nem alkalmazott harangállványzatokat haranglábnak nevezni.

Előfordult, hogy az ilyen egyágasos haranglábat is oldalirányú dőlés ellen gerendatalpkeretre támaszkodó építménnyel vették körül, s magát az ágas részt s az alsó építményt is külön tetővel fedték be. Jobban terhelhető, nagyobb vagy több harang felszerelését lehetővé tevő szerkezeteket építhettek, ha két oszlopot állítottak egymás mellé, s ezeket alul és fönt, esetleg középen különféle ácskötésekkel rögzítették, egybekapcsolták, oldalirányú dőlés esetén pedig kitámasztottak. Ezeknél általában csak a harangok fölött készült védő tető, de előfordult, hogy az oldaltámaszok síkjában is építettek védő tetőt. Nemritkán az ilyen kétoszlopos haranglábakat is talpgerendás szerkezetű épületbe foglalták, amelyben tárolóhelyet létesítettek pl. a temetési eszközök számára. Ilyenkor oldalaikat boronából, deszkából, lécekből, sövényből stb. készített falak zárták le.

Középkori adataink nincsenek az akkor Csécsén állt templomról, annyi bizonyos, hogy a korán tért hódított reformáció szinte az egész falu népességét érintette, s az először a szomszédos Milota leányegyházaként a Beregi Egyházmegyéhez tartozott. Az önálló egyház kialakulása 1673-ban kezdődött meg, s a források szerint a falu régi temploma 1696-ban a reformátusok kezén volt. A lelkészek névsorát 1735-től ismerjük, az anyakönyveket 1776-tól vezetik.

Az 1808-1809-ben végzett Tiszántúli Református Egyházkerületi összeírás szerint Csécsén a “…nagy avult Fa Templom a falu közt Fa Tornyával együtt” létezett. A jelzett épület építési idejére utalhat, hogy “találtatik ilyen szám a karban:1655.” Harangjai közzül az egyik, az egy mázsa 25 fontos súlyú 1771-ben készült ( felírata : “A csécsei ref. Ekkla öntötte a maga költségén Ao 1771-ben”), míg a másik, kisebbik felirata és készítésének ideje az összeírás szerint: “Iesus Nazarenus Rex Judaeorum. Ao 1619.” (Ez utóbbi harangot az első világháború előtt beolvasztották.)

A jelenleg álló templom építési ideje a XIX. század első harmada. A források szerint “Ezen folyó év 1822-ik esztendőben az ócska és megavult mint egy 200 esztendős fatemplom helyett az újnak fundamentuma letétettet”.

A templom karzatán lévő felirat némileg korábbra teszi az építés megindítását: “Ezen Csétsei Refta Ns. Sz.Ekklésiába tulajdon költségén, a Jehova vezérlése után, kezdődött épülni ez Isten Háza 1820-dik esztbe a Nemes Kis László kurátorságába, végződött 1825-dik. minden Asztalosi munkával eggyütt Deczember 16-dik napján a Paládi László Kurátorságában, Confistorálsi társai, umt Nyilas József, Nss Kis József, Ns Kis Ferentz, n. Paládi Pál segítségekkel. Predikátor T: T; Ns Szüts István idejében. Kiknek buzgó fáradozásokat az ÚR ISTEN jutalmaztassa meg, Nemzettségről az ebbe könyörgő Népet halgassa meg és mint SZENT NEVE dícsőülésére épült Házat tartsa meg Ámen.
Kósa János Egyházfiságába”

A megye műemlékeiről készült topográfia szerint a templomajtók nyílászáró szerkezetei a XIX. század végén a szomszédos Milotáról kerültek az épületre.
Az 1980-as években végzett helyreállítási munkák során az addig vályogfalunak hitt templomról kiderült,hogy favázas építmény, hasonlóan a tákosi és a mándi templomokhoz (egyébként az imént említett összeírás “nagy avult Fa Templom” megjegyzése is ugyanilyen faltípussal épült épületet jelenthetett, hiszen a jelenleg is álló favázas tákosi templomot is hasonló formában írták össze ugyanekkor).

Régi úrasztali felszerelési tárgyai (melyek jelenleg a debreceni Református Kollégium múzeumában találhatók) zömmel XVII. századiak: egy domborított díszítésű ezüstpohár a szegélyén lévő felírat szerint 1695-ben készült (“MAGAS JÁNOS ÉS DO AN AZ CSECSEI ECLESIA SZÁMÁRA ATÁK ANNO1695.”) Egy ónból készült keresztelő edény kupáján két felírat is található: “BFVE 1694 ” és “Újvárosi János”. Egy korsó a Felső – Tisza-vidéki református úrasztali edények között nem ritka kőcserépből készült. A szürke alapszínű edényen a felső máz sötétkék, ez utóbbiban visszamélyítve szürke növényi díszítés látható. A fül féltekéje szürke, díszítetlen. A díszített félteke hasán nyolcszögű medalionban kétfejű sast tartalmazó császári címer található, évszámos monogrammal: ” 1.6. G. …. R. 8. 8.”, ami az 1688-as készítési évet rejti. Úrhímzéses úrasztali textíliái a XVIII. század első feléből származnak.

Forrás: mek.hu, magyartelepulesek.hu/tiszacsecse

Vélemény, hozzászólás?