Nagybánya

Erdély - Partium

Nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Korábban Asszonypatakának (1329) hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt.

Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka néven), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említi. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt. Nagy Lajos király 1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.

Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, tornya pedig 40 méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig magaslik Nagybánya felett.

A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassói származású Theodoricus volt az iskolamester. Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést. Pénzverde már 1411-ben működött.

A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.

1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros-bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt.

1551-ben a Habsburg-házbeli I. Ferdinánd birtokába került a város. A bányák ekkor magánkézből bérlők kezébe kerültek s a rablógazdálkodásuk miatt a bányászat ismét hanyatlófélbe került, az egyébként jól felszerelt, európai szintű bányák ismét elhanyagolttá váltak. A bányászat mellett kőművesek, ácsok, kőfaragók, szűcsök, fazekasok, szabók, ötvösök voltak jó hírű mesteremberei Nagybányának. A nagybányai ötvösök országszerte ismertek, egy közülük, Bánfihunyadi Ötvös János világhírre tett szert azzal, hogy a londoni Gresham kollégium tanárává vált, s az angolok kiemelkedő tudósként tisztelik. Egy másik híres ötvös, Ocsovai Dániel II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomóját készítette. 1547-ben Kopácsi István a város lakóit a reformáció mellé állította, és megalapította a Schola Rivulinát, Erdély és a Partium (valamint a mai Románia) területének első középiskoláját, amely 1755-ig működött.

1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől és Nagybánya városára ruházta át. A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken, majd 1660 nyarán hatalmas, 16000 arannyi váltságdíjat csikartak ki a várostól.

1664-től, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét. 1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták 1691-ben vettek át. 1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólította fel a várost, minekutána Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságarc bukását követő Szatmári béke visszaállította az azelőtti állapotokat. VI. Károly német-római császár viszont 1712-ben ismét elismerte és megerősítette a város kiváltságait. 1742-ben pestisjárvány pusztított Nagybányán. A pénzverde épületét 1739-ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a nagybányai múzeum van benne.

1771-ben kezdték el a görög katolikus templom építését, majd 1792-ben a Híd utcai református templomét. 1793-tól négyosztályos görög katolikus népiskoláról vannak feljegyzések. A Magyar Jádzó Társaság 1796-ban kért engedélyt a város tanácsától, és 1797-ben már német nyelvű társulat is működött. 1802-ben építették a Fekete Sas fogadót, amelyben 1847 szeptember havában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szállt meg.

1848-ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására. A szabadságharc bukása után Berenczey László erdélyi kormánybiztos sok más forradalmárral együtt Nagybányán talált rejtekhelyet.

A világosi fegyverletételt itt is csaknem két évtizedes csend követte, de a kiegyezés (1867) után a kincstári és magánbányák újabb virágzása következett. Létrejött a Kaszinó-egyesület (1834), a Polgári Olvasókör (1869), majd 1896-ban megalakult a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola. Kiépült a vasútvonal Szatmár és Dés felé, kigyúltak az első villanylámpák (1909). 1889-ben jelent meg az első román nyelvű újság, a Gutinul című hetilap. Lakossága fél évszázad alatt több mint kétszeresére nőtt.

A város magyar művelődési és társadalmi életének központi intézménye a 2001-ben létrehozott Teleki Magyar Ház. Gróf Teleki Sándor egykori háza a Nagybánya-óvárosi Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, de a ház a katolikus, református, evangélikus és baptista egyházközségek, valamint más magyar civil szervezetek – többek között a 015. sz. Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, az Erdélyi Kárpát-egyesület Gutin Osztály, a Lendvay Márton Színjátszó Kör és Alapítvány, a Németh László Gimnázium – közösségi életét egyaránt szolgálja.

A város legjelentősebb magyar vonatkozású kulturális rendezvényei, fesztiváljai a magyar művelődést és a Teleki családot középpontba állító májusi Teleki Napok, a régi bányászünnepből újjáélesztett és a város védőszentjére is emlékeztető augusztusi Szent István Napok, a város legnagyobb magyar rendezvénye, a helyi magyar egyesületek összefogásával 2006 óta megrendezett Főtér Fesztivál, valamint a Gesztenyeünnep, ami 1993 óta a város napja.

A nagybányai festőiskola a modern magyar festészetet elindító mozgalom, mely az 1896-ban a nagybányai művésztelepen bontakozott ki, majd csak a második világháború vetett véget működésének. A művésztelep 1902-től szabad iskolává alakult, ahol az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős alakja megfordult. Az iskola fő érdeme, hogy a naturalizmus és a plein air festészet eredményeit meghonosította. A korai időszakban a nagybányai stílus egyik legmeghatározóbb egyénisége Ferenczy Károly volt. Alapítói: Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János, Iványi-Grünwald Béla.

A nagybányai iskola a 20. század első felében mindvégig nagy hatással volt a hazai festőművészekre, hatása érvényesült a MIÉNK, a Nyolcak, a Szinyei Merse Pál Társaság, a KUT, az alföldi festők, de még a szentendrei iskola, a miskolci művésztelep festőinél is, át meg áthatotta a magyar festőművészetet, ez volt az első festőiskola, melynek munkásságát a magyar közönség keblére ölelte s tisztelte.

Itt született Véső Ágoston (Nagybánya, 1931. július 31.–) Munkácsy Mihály-díjas erdélyi magyar festőművész.

Forrás: wikipédia

Hozzászólás tiltva.