A napokban hallottam a rádióban az alábbi verset, gyorsan megkerestem a kapcsolódó fájdalmas képeket a gépemben. Gondolom a kép a vers a líra a szavak önmagáért beszélnek. Még a kellemetlen időjárás is a hangulatot a szomorú tényeket igazolja…
Fájdalmas látni az elmúlást, elmúlásunkat térvesztésünket Erdélyben.
Egy híres épület a Marosszentimre határában pusztuló templom, amelyet a hős Hunyadi János emeltetett a török feletti győzelme után.
Jékely Zoltán:
A marosszentimrei templomban
Fejünkre por hull, régi vakolat,
így énekeljük a drága Siont;
egér futkározik a pad alatt,
s odvából egy-egy vén kuvik kiront.
Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,
a tizenegyedik maga a pap,
de énekelünk mi százak helyett,
hogy hull belé a por s a vakolat,
a hiuban a denevér riad,
s egy-egy szuvas gerenda meglazul:
tizenegyedikünk az árva pap,
tizenkettedikünk maga az Úr.
Így énekelünk mi, pár megmaradt,
“azt bünteti, kit szeret az Úr”
s velünk dalolnak a padló alatt,
kiket kiirtott az idő gazul.
Forrás: Háromszék független napilap