Csurog szerény kis falu Óbecsétől Délre Vajdaság szívében.
Magyarországról – rövid kutatást érdeklődést követően Bagyinszki Zoltán és Baktai Ferenc koszorúval emlékezett a Csurogi emlékműnél a Délvidéki Magyarok , jelen esetben a Csurognál meggyilkolt ártatlan magyar civilek emlékművénél ( a falu széli Cigánytelep – egykori dög és sit telep ) mellett – némi bátorsággal és gyomorral megközelíthető a gyászhelyszín ! ezt vártam, de talán mégsem !!!!!!!!!! Ide út sem vezet ( földút egy darabig )
Fogalmaink szerint az emlékműnek aligha nevezhető fakereszt és az alacsony feliratos szürke gránit kő végre áll, állhat ?! Halottak napján, legalább ide elhelyezhető az emlékezés a tisztelgés koszorúja ( az előzőt valószínű összetörték még ott láttuk romjait a koszorúk alatt a Tisza mentén )
Két felirat igazán szívbemarkoló volt : Édesapám emlékére, a másik: Akikért nem szólt a harang…..
Szomorú a szívünk, kérem az olvasót ha erre jár térjen le az útról és keresse az emlékművet – egyszer talán méltóbb igazi műalkotás emlékeztet a 60 évvel ezelőtti szörnyűségekre. Lassan lehet emlékezni a Vajdaságban is , változik a politikai hangulat . Láttam szerb feliratú koszorút is. Jegyezzük meg: CSUROG -DÉLVIDÉKEN
A közeli Temerinben a napokban avatták fel a helybéli emlékművet, ahol több mint 300 magyar elhunyt honfitársunk neve olvasható a FEKETE GRÁNITLAPON a temetőben.
Bagyinszki Zoltán
Délvidéki vérengzések néven illetjük az 1944-45 telén a Délvidéken a jugoszláv kommunista partizánalakulatok által civil magyarok, németek és horvátok ellen brutális kegyetlenséggel elkövetett népirtást. A tömeggyilkosság áldozatai között magyarok voltak a legnagyobb számban, több tízezren.
A magyar polgári lakosság között végrehajtott népirtást a hivatalos szervek akkor is és a későbbi évtizedekben is úgy állították be, mintha háborús bűnösöket vontak volna felelősségre szabályos eljárással, noha erre a legritkább esetben került sor.
A kivégzéseket és internálást a kommunista politikai vezetés általában „válasznak” tekintette a magyar csapatok újvidéki vérengzésére, amely három évvel korábban, 1942-ben történt. (Az Újvidék környéki partizánok támadásai váltották ki az 1942. január 12. és 15. közötti katonai razziát, amely Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy és néhány társa önhatalmú akciójaként több ezer szerb és zsidó polgári személy (köztük nők, gyerekek, öregek) meggyilkolásával végződött Újvidéken, Zsablyán, Csurogon, Mozsoron és Óbecsén (Bečej), amiért a tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták és halálra ítélték, majd a háború után Jugoszláviában háborús bűnösökként brutális módon kivégezték.)
További „indokként” jelölték meg azt, hogy amikor 1941. április 13-án sor került a Bácska visszacsatolására Magyarországhoz, a bevonuló magyar csapatok állítólag 8 500 szerb civilt öltek meg (köztük nőket, öregeket és gyerekeket). Ezt az állítást sosem támasztották alá adatokkal.
Forrás: wikipédia