Erdély – Zilah

Erdély - Partium

Zilah a Meszes hegység lábánál fekvő település már a rómaiak által is ismert volt, erre utal a határában található őrtorony és római út maradványa.
A város ma Szilágy megye székhelye, lakosságának 20 szazaleka magyar anyanyelvű.
Főterén található a híres Wesselényi Miklós Református Kollégium, ahol Ady Endre a gimnázium felső négy osztályát végezte.
Ady albérleti lakóhelyének falán emléktáblát helyeztek el.
Az iskola épülete előtt pedig Ady és Octavian Goga szobra áll. A főtér túlsó oldalán álló Wesselényi-szobor Fadrusz János alkotása, aki a kolozsvári Mátyás-szobrot is készítette.
A városnak XIII. századi többször átépített református temploma van, mely mai formáját az 1907-es felújítással nyerte el és egyike a legnagyobb erdélyi református templomoknak.
Zilah legrégibb épületeinek egyike ez a mára már egyszerű kis ház, amelyen tábla hirdeti, hogy 1714-ben az akkori ház boltíves szobájában töltött egy éjszakát XII. Károly svéd király.
Itt lakott ugyanis barátja, Zovanyi György, a külföldi akadémiákon tanult fiatal lelkész. Ő látta vendégül a Benderből (ma Tighina) hazafelé utazó és Zilahon áthaladó nem mindennapi vendéget.
A házat azóta már alaposan átépítették, a boltíves szobának nyoma sincs, csupán a tábla emlékeztet az eseményre.

Látnivalók:
Iparos egylet kaszinója
Újvárosi ház
Katonai laktanya
Reformatus templom
Wesselényi Miklós emlékmű
Ártézi kút
Városháza
Katolikus templom
Sera ház
Leányiskola
Vigadó
Zoványi ház

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/zilah-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-zilah.html

Hozzászólás tiltva.