Jó régen már, még a diás korszakomban jártunk itt egy nagybányai tanár- barátom társaságában Rododendront, a szép kárpáti szőnyegvirágot fotózni – sikerrel.
Sok élmény, szépség, szenvedés, cipekedés fűződik e kalandunkhoz, a Nagy –Pietrosz megmászásához. Az alföldi gyerek nagy nehézségek árán küzdötte le a folyamatos emelkedőt, a magasságot.
Kora délelőtt indulva a hegyre – előtte Borsán bevásároltunk , többek között friss hideg aludttejet is – amely gyomrunkat csikarva hamarosan megtette a hatását……
Közben tisztelettel övezve, a szakállas hegyi vezető barát a sok sok cuccával határozott és gyakorlott mozdulatokkal, szó nélkül-csendesen lépegetett felfelé. Akkor számomra érthetetlenül, Ő miért nem volt fáradt.
Feljutottunk a tervezett éjszakai állomáshelyünkre. A fenti cirkuszvölgy menedékében megpihentünk, sátrat is vertünk, tüzet raktunk megsütöttük a felturbózott szalonnánkat hideg sör kíséretében( felcipeltük….. ) és tehenet befogva próbáltunk másnap reggel friss tejhez jutni, sikertelenül. Maradt számunkra a hideg forrásvíz.
Ezután következett az utolsó meredek része a túránknak a fenti gerinc megmászása, sikerrel. Közben a képeken látható a sok felvételből néhány a rododendron szőnyegek szépségét illusztrálja.
Hihetetlen a rengeteg kedves kis virág ilyetén rövid életű jelenléte a füves kőtenger felületén, a havasi legelőn.
Kissé lejjebb, lefelé a fehér selymes kárpáti gyapottal is találkoztunk. Itthon pedig a tragikus hírrel a hegyóriáshoz kapcsolódva utólag olvasva. 1944 januárjában az akkori Horthy csúcs alatt 14 salgótarjáni sportoló lelte halálát egy lavinaomlás következtében.
A túra emlékére:
Bagyinszki Zoltán fotográfus.