Lendva (korábban Alsólendva, Alsólindva) város és község (járás) Szlovéniában, a Pomurska régióban. A szlovéniai magyarok központi települése.
A település nevét a folyóról kapta, amelynek elnevezése a szláv lendava (= ugar, parlag) főnévből származik.
A római korban a környéken Halicanum névvel katonai állomás állt a Poetovio és Savaria közötti hadiúton. A Lendva folyó melletti település már 860-ban létezett, ekkor adományozta Német Lajos király a salzburgi püspöknek. 1192-ben a Hahótok (Hoholt) német eredetű nemzetségének birtokába került a környék. Várát 1272-ben említik, ekkor a Hahót nemzetségé. 1314-ben Kőszegi János foglalta el, de Károly Róbert 1323-ban visszadta a Hahót nembeli Miklósnak. A Hahót nemzetség neve a 14. században a Bánffyra változott. A 14. században piaci jogot is kapott, egyházközségét 1334-ben említik először a források. 1644-ben az Esterházy grófok birtokába került.
A település a török harcok alatt viszonylag keveset szenvedett. A 16. – 17. században a reformáció egyik fontos szellemi központjai is volt nyomdával, híres prédikátorokkal. A törökök végleges kiűzése után, 1690-1705 között alakították ki az Esterházy hercegek a vár jelenlegi alakját.
Lendvát több földrengés is sújtotta, 1838-ban pedig tűzvész pusztította.
1848 szeptemberében és 1849 júniusában nemzetőrei visszaverték Jellasics horvát bán csapatainak támadását. 1867-ben városi és járás-központi rangot kapott, gyors fejlődésnek indult. Több ipari létesítmény után megépült a Zalaegerszeg–Alsólendva–Csáktornya vasútvonal is.
1910-ben 2729 lakosából 2375 magyar volt, kívülük többnyire szlovének. A második világháborúig jelentős zsidó közösség is élt a városban.
1918-ban a Muraközből horvát csapatok törtek be, de a helyiek a támadást visszaverték. Ebben az időszakban a helyi szlovén frakciók Klekl József vezetésével egy autonóm, vagy független államot akartak teremteni Szlovenszka krajina néven, amelyhez a magyar többségű Alsólendvát is akarták csatlakoztatni, mivel gazdaságilag fontos központja volt a Vendvidéknek. 1919 késő tavaszán kikiáltották a Vendvidéki Köztársaságot (ez nincs összefüggésben a tervezett Szlovenszka krajinával), melyhez elvileg hozzátartozott Alsólendva is és az itt szervezkedő magyar katonák támogatták. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye Alsólendvai járásának székhelye és a Hetés tájegység központja volt. A békeszerződés rendelkezése szerint a Muravidékkel együtt a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, de a jugoszláv hadsereg csak 1919. augusztus 12-én szállta meg. Ezután a város hanyatlásnak indult, addigi kapcsolatai a magyar területen maradt településekkel megszűntek, megszűnt a vasúti összeköttetés is az Alsólendva-Rédics vasútvonalon. Bár az 1945 utáni megtorlások nem érintették olyan mértékben, mint Jugoszlávia más területeit, a magyarság asszimilációja itt is felgyorsult.