Huszt csaknem 30 ezres város az Alföld és a hegyvidék találkozásánál.
A huszti várról 1194-től vannak adataink, egyik kövén ugyanis ez az évszám szerepel. Történelmi okmányok azonban csak 1358-ban említik először. A vár 150 méter magas kúpalakú hegy csúcsán épült. Rendkívül nagy stratégiai jelentősége volt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat, védte az ellenségek ellen Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget koronavárosokat. A várhoz öt falu tartozott: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Táborfalva és Dulfalva. 1242-ben védői erős ellenállást tanúsítottak Batu-kán tatár hordáival szemben, amelyek csak hosszú ostrom után tudták elfoglalni.
1392 – ben Zsigmond király a Drágfyaknak adományozta a várat, várnagyai 1413 – tól Máramaros megye alispánjai voltak. 1511-ben II. László magyar király 20 ezer aranyért bérbe adta a várat és a hozzá tartozó földbirtokokat Perényi Gábor ugocsai főispánnak. 1514-ben azonban a Dózsa György vezette népfelkelés idején a parasztok elfoglalták és birtokukba vették.
A törököktől elszenvedett vereség és Magyarország széthullása után a vár 1526-ban az Erdélyi Fejedelemséghez került, de I. Ferdinánd seregei rövidesen elfoglalták. 1594-ben 80 ezres tatár sereg támadta meg Husztot, de a várat elfoglalni nem tudta. Az 1661-1662-es években többször is megostromolták a törökök, de védői hősiesen kitartottak és nem adták fel.
Ezután sűrűn cserélt gazdát a vár, Erdély kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai Békés Gáspártól Apafi Mihályig előkelő erdélyi fejedelmek voltak.
A XVII. században is többször ostromolták meg, sikertelenül. 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, 1657-ben Lubomirsky lengyel fővezér volt kénytelen felhagyni a vár ostromával.
A vár a Rákóczi-szabadságharc egyik központjává vált. 1703. szeptember 17-én a helyőrség megölte a vár osztrákhű parancsnokát Eitnert, kinyitotta a felkelők előtt a kaput és a szabadságharchoz csatlakozott. Az osztrákok a kuruc felkelés bukása után csak 1711-ben tudták elfoglalni a várat. A császár utasítást adott lerombolására, de parancsát nem hajtották végre.
1717-ben ismét a tatárok próbálták elfoglalni a várat, de kénytelenek voltak feladni ostromát, sőt a helyőrség Visk alatt megtámadta seregüket és súlyos veszteséget okozott neki. 1669-ben a várat 50 ágyú védte.
Utolsó várnagyának, Gervay Péternek 1766-ban bekövetkezett halála után néhány hónappal egy éjszaka három helyen is villám sújtott a várba. Épületei kigyulladtak, a lángok elérték a lőportornyot. Hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A bevehetetlen várból csak füstös, kormos, égbe meredező falak maradtak.
1773-ban Mária Terézia királynő fiát, Józsefet küldte a vár megtekintésére. Meggyőződött róla, hogy vár menthetetlen és elvesztette stratégiai jelentőségét, ezért parancsot adott a várőrség Munkácsra telepítésére.
A várat soha többé nem építették fel, az idő és a romboló kezek tovább pusztították. Ma már csak romjai maradtak meg. Sajnos a fák és a cserjék teljesen benőtték, a város felől már alig látható, területét csalántenger borítja. Mégis érdemes felgyalogolni a nyugati oldalon felvezető úton, elgyönyörködni a romos állapotukban is fenségesnek ható bástyák, várfalak maradványaiban, a felső kilátótérről elénk táruló gyönyörű panorámában.
A felsővár alaprajza tojásdad alakú, nyugati kapujához a város felőli oldalon hegyoldalba vájt út vezet. A kapu bejáratát jobbról négyszög alakú bástya védte.
A várnagy háza, a kaszárnyák, a lőportorony és a kút a felsővárban voltak, ma csak romjaik vannak meg. Keleti oldalról két négyszögű és egy háromszögű bástya védte. Az alsóvárban templom, lakó- és gazdasági épületek, börtön, víztároló ciszternák és kazamaták voltak.
A Nagyág a Tisza legbővizűbb mellékfolyója és Husztnál ömlik a Tiszába.
Forrás: naput.hu (Beregszászi György: A huszti várrom – KÁRPÁTALJA VÁRAI 6.)