Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják. Dr. Román András és Mendele Ferenc közreműködésével került műemlékvédelem alá a község.
A szövőházak Hollókő Ófalujában a Kossuth Lajos út 92. és 94. alatt találhatók.
A palóc család gazdálkodása, állattartása is meglehetősen sajátos volt, így a ruházat előállítása is. A falu határában „szinte” mindenütt kijelölt hely volt a „kenderföld”, ahol elsősorban asszonyok foglalatoskodtak. Kendervászonból varrták viseletük jelentős részét: ágyneműt, háztartási felszereléseket (asztalterítő) és személyes tárgyaikat (tarisznya) is. Erre a gazdasági kényszerűség is rávitte az asszonyokat.
A kendert gyökerestől szedték ki a földből, „kinyőtték,” áztatták, szárították és tilolták. A puhítás után jött a„ gerebenezés”, és ősszel már fonhatták is a „szöszt”. A rokkákon kézzel fonták a kendert.
A fonáshoz és a szövéshez szerveződtek a fonó-, és szövőházak. Ezek még a 20. század 30-as és 40-es éveiben is megvoltak. A hosszú téli estéken itt zajlott a fiatalság szórakozása. Lehetett énekelni, játszani és táncolni is. Ide a legények is bejöttek. A szövőházban bemutatókat tartanak a vetélő-szövéssel készült textíliákból.
Szinte természetes volt, hogy a női viselet vált a leggazdagabbá, legszínpompásabbá. A legjellegzetesebbek voltak: a Buják, a Kazár, a Hollókő, a Bánk, az Őrhalom a Ludány, a Hasznos, a Dejtár, a Szügy, az Érsekvadkert, a Cserhátsurány és a Maconka környéki népviseletek. A viseletek sajátosságait a két világháború között gazdaggá vált, sajátos helyi hímzéskultúrák erősítették fel. A hímzett ruhadarabok, ingvállak, kötények, pruszlikok, fejkendők és zsebkendők már-már sajátos műalkotások. A viseletek igazodtak az alkalomhoz és az életkorhoz is. Mást lehetett viselni a templomban és mást a mulatságokban. Az új menyecskék látványos dísze a főkötővolt, amit az esküvő után általában egy évig, vagy az első gyermek megszületéséig viselt.
Forrás: wikipédia