Az alsóállású, vízszintes meghajtó kerekű, klasszicista stílusú szárazmalom 1836-ban épült, és egészen 1962-ig működött – legtovább az országban. Zsindellyel fedett épülete keringősátorból és malomházból áll. A forgó mozgást, az energiát lovakkal oldották meg. Egyszerre több lóerő biztosította a malom működését.
A szarvasi szárazmalom ókori eredetű, Magyarországon a XIX. század közepéig legelterjedtebb malomtípus egyik utolsó képviselője. A XIX. század végéig kenyérgabonát őrlő lisztesmalom volt, majd a gőzmalmok elterjedése után köleshántoló- és darálómalommá alakították át. A XX. század elejéig gabonát, majd 1962-ig kását őröltek benne. 1973-ban felújították, és egysátras formáját rekonstruálták. Sisa Béla építőművészész tervezte a műemléki rekonstrukciót.
Száz éve még 38 szárazmalom működött Szarvason, ma már csak ez az egy van meg. Kása malomnak nevezték. 1836-ban épült, kétkeringős volt, mára egykeringőssé vált.A Bolza család csináltatta szlavóniai ácsokkal, indiai rendszer szerint. 1962-ig őrölt. Utolsó tulajdonosa Tomka Sándor volt. Zsindely fedésű, nagy 14,3 m átmérőjű, gula alakú keringősátra téglapilléreken áll, magassága 9,6 m. A fő szarufákat a csillaggerendázat fogja össze. Közepéből ered a császárfa, melynek feje a tetőn felül csillag formára faragott. A malom járó kereke 13,3 m, bálványa 4,8 m, utóbbi a bálványtalpon áll, A kerengő talpába 420 akácfog ékelődik be, mely forgatja az orsókat, azok pedig a malomköveket. A vályogfalú, nyeregtetős, zsindely fedésű malomházban van a kőpad, ezeken helyezkedik el a két kőpár. Ma múzeum.
Forrás: wikipédia, Sisa Béla