Bártfa, 1247-ben Bárdfa, nevét a bárddal egy nap alatt kivágható erdő szóösszetételről kapta. Bár Sáros megyéhez tartozott, a Szepességi városokhoz hasonlóan a IV. Béla által behívott szász telepesek, hospesek alapították a tatárjárás során elpusztult falu helyén. Későbbi oklevelek említenek egy várat, amely esetleg azonos lehetett a tatárjárás előtt itt élő cisztercita szerzetesek erődített templomával és kolostorával.
A település Nagy Lajos királytól kapott szabad királyi városi jogokat. 1352-re már álltak a várost védő falak, melyet később bástyákkal, kapuvédőművekkel és második falgyűrűvel valamint vizesárokkal erősítettek. A szász polgárok vászongyártásból, fehérítésből és a kereskedelemből gazdagodtak. 1440-től két évtizedig Bártfát is a Giskra féle huszita zsoldosok sarcolták.
A város lakói korán áttértek a református hitre, ezért a katolikus habsburgok ellenében puskalövés nélkül beengedték Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek csapatait. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai is harc nélkül szállták meg, s 1710-ig birtokolták. A szabadságharc után hadászati jelentőségét elvesztette, a város falainak, védműveinek egy részét fokozatosan elbontották, a megmaradtak részben beépültek a városba.
A főtér igazi középkori gyöngyszem. A régi városháza 1508-ban épült, ma múzeum. A gótikus, háromhajós Szent Egyed templomot 1415-ben építették a régi templom falainak felhasználásával. A Ferences templom és kolostor is gótikus volt, de barokk stílusban átépítették.
Forrás: magyarország-szép