Budapest – Fasori Evangélikus Gimnázium II. – belsők, díszterem

Budapest

A fasori épületegyüttes Pecz Samu tervei alapján készült. Templomunk nevezetessége a Benczúr Gyula által festett oltárkép. Az impozáns színes ablaküvegek – melyek eredetileg Róth Miksa alkotásai voltak – a második világháború alatt megrongálódtak, de a 2002-ben végzett felújítást követően ismét eredeti formájukban ékesítik templomunkat és dísztermünket.
Az 1945 után hatalomra kerülő kommunista diktatúra ellehetetlenítette az egyházi iskolák életét, így 1952-től a fasori gimnáziumban megszűnt a tanítás.
1989-ben az evangélikus egyház elsőként kapta vissza oktatási célra az épületet. Ebben nagy szerepük volt az öregdiákoknak, köztük a Nobel-díjas Wigner Jenőnek. 37 év után nagy lendülettel indult meg az iskola felszerelése és az oktatás dr. Gyapay Gábor volt fasori tanár igazgatásával, valamint számos egykori fasori és Deák téri tanárral.

http://www.fasori.hu/az_iskolarol

 

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!