Budapest – Budai Ruszwurm cukrászda

Budapest

A Ruszwurm cukrászda a jelenbe varázsolt múlt Budapesten, a Várnegyedben, a Mátyás templom szomszédságában. A látványosan szép cukrászdát 1827-ben Schwabl Ferenc cukrász alapította. A biedermeier cukrászdabelső berendezésének még ma is része a híres budai asztalosmester, Krautsieder által cseresznyefából készített pult, valamint az I. Ferenc idejéből származó kerek óralap. Schwabl halála után a cukrászdát előbb özvegyének második férje, Richter Lénárt vezette, majd annak 1846-ban bekövetkezett halála után Müller Antal vette át a cukrászda vezetését, aki Richter unokahúgát vette feleségül. Az ő nevéhez fűződik a linzer sütemény, amelyet egyik legkedveltebb vendége, Linzer Rudolf 48-as főhadnagy, budai fiskális tiszteletére nevezett el. 1884-tôl 1922-ig Müller lányának, Rózának férje, Ruszwurm Vilmos vezette a cukrászdát. Miután egészsége megromlott, munkatársa, Tóth Ferenc került a cukrászda élére. Az államosítást követően (1951. február) még három évig működött az üzlet, majd bezárták és csak 1960 augusztus 20-án nyitották meg újra. 1976-tól 1990-ig Lukács István vezette a cukrászdát. A cukrászda a mai Budapest egyik nevezetessége, a ház és a berendezés védett műemlék. Az üzlet, megőrizve a hagyományokat, kizárólag saját készítésű süteményeket kínál. Ma az üzlet a cukrásztársadalom által elismert és becsült Szamos család vezetése és gondoskodása alatt áll.

http://www.ruszwurm.hu/tortenet-history/

Igen ez egy híres történelmi  intézmény Budapesten, fontos vendéglátó és találkozóhely a kulináris élvezetekre szakosodott polgárok és turisták számára.
A Ruszwurm az Ruszwurm !, de a gyulai Százéves Cukrászda hasonlóan érdekes és híres!
Vidéki – szerintem budapesti viszonylatban is a legjobb -ak között van.
Kicsit nekem csalódás volt a cukrászdában töltött idő, röviden: kicsit  többet vártam, nagyobb attrakciót és méretet is….a süti finom volt. Maradok a lassan 200 éves gyulai  Százéves Cukrászda enteriőrjénél a méreténél és a finom süteményeknél, a remek kávénál. Eredeti berendezésével- biedermeyer bútorok, múzeumi gyűjteményével, reformkori hangulatával és a kapcsolódó történetekkel, a világ legkisebb színpadával, a mellette található Ladics polgárház múzeummal vonzó gyulai különlegesség. Fotók, ismertető itt a honlapon a gyulai résznél.
-    „ Életem egyik legcsodálatosabb élménye, hogy cukrászként ide eljutottam !! Csodálatos hely és ez a régi ódon hangulat varázslatos!!! Köszönöm , hogy itt lehettem.”
      
Lendvai Sándorné  2012.12.15. a vendégkönyvből

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!