Budapest – Hungária fürdő

Budapest

A Hungária fürdő Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában álló, egykor nagy múltú közfürdő volt. Pest városának harmadik jelentős, az 1820-as évektől működő fürdőházaként ismert. Mára csupán a Dohány utca 44. szám alatti, műemléki védelem alatt álló, 1910-ben emelt szecessziós épület homlokzatrésze és csarnoka felújítva ma is áll. A fürdőépület jelentős része elpusztult.
Az 1820-as években a Hungária fürdő helyén állt telek tulajdonosa, Gamperl András selyemkereskedő kútásás közben ásványi sókban gazdag hideg vizet fedezett fel, s 1827. május 23-án nyitotta meg a Gamperl-féle Vasfürdőt. Az 1838-as pesti árvíz azonban elmosta ezt az első épületet, s az újjáépült fürdőt az 1840-es évektől kezdték Hungária néven emlegetni a pestiek. Ekkor és egészen az 1920-as évekig a fürdő még a Wesselényi, a Nyár és a Klauzál utca által határolt hatalmas tömbből állt (a mai Dohány utca 42. és 46. szám alatti telkeken). 1890 körül a Nyár utca felőli szárnyat Novák Imre tervei szerint jelentősen átépítették, és kibővítették a korábban mindössze tizenöt káddal üzemelő fürdőházat.
A főbejárat fölötti, fürdőzőket ábrázoló, 2010-ben rekonstruált dombormű (Krisztián Sándor műve)

1897-ben a Ringer család vásárolta meg a több fürdőszobával, négy vendégszobával és pihenőkerttel is rendelkező Hungária fürdőt, és a kor követelményeinek megfelelő, modern fürdőkomplexummá alakította át. A Nyár utca felől nyílt a kőfürdő, a hatvan kád- és a négy gőzfürdő, a Klauzál utca felől pedig a gyógyvizes népfürdő várta a vendégeket, ezerötszáz kabinnal, büfével és külön ún. divatosztállyal.

1907-ben Ágoston Emil készített terveket a 44. számú telken felépítendő impozáns, korszerű fürdőházra. 1910-ben adták át a többemeletes, bécsi szecessziós stílusú épületet, amelyben a korábban megszokott fürdőhelyiségek mellett egy úszóversenyek lebonyolítására is alkalmas, oszlopos úszócsarnok is helyet kapott. Az uszoda üvegkupolája mechanikusan mozgatható volt, amelyet szép idő esetén széttoltak, hogy a vendégek a szabad ég alatt fürdőzhessenek.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!