Hódmezővásárhely – Úri Kaszinó

Határon belül - 93.000 km2

A Sándy Gyula által tervezett, L-alaprajzú, zárt utcai homlokzatú, egyszintes épület főhomlokzatán szecessziós növényi motívumok, magyaros népies faragott fa és geometrikus tégladíszek, valamint keleti elemek (szamárhátíves oromzat) alkotnak sajátos, harmonikus egységet. Belsejében gótizáló boltozású nagyterem.

A földszintes, L-alaprajzú klinkertégla borítású épület 2+3+2 tengelyes utcai homlokzata erősen tagolt, gazdagon díszített. Középső része, mely a nyolcszög alaprajzú nagytermet rejti magában, rizalitszerűen előreugrik. Három nagyméretű ablaka félköríves záródású, köztük és a rizalit szélein támpillér-szerű, erőteljesen kiugró függőleges falsávok húzódnak, melyek lábazata az ablakok párkányvonaláig ér fel, az ablakzáró ívek magasságában tégladíszt, felette faragott kődíszt kaptak, végül pedig az épület ereszpárkánya fölé nyúlva faragott kő csúcsdíszben záródnak. Az ablakok fölött a téglaburkolat által szabadon hagyva, cikk-cakkban húzódik végig egy vörösre vakolt sáv, melyet sgraffito-technikával kialakított magyaros virágminták díszítenek. E díszítősáv fölött emelkedik a középtengelyben a szamárhátíves oromzat, melyet háromkaréjos nyílás tör át, csúcsát pedig kőgömb díszíti. A két szélső tengelyben az ereszpárkányt támasztó népies ihletésű faragott fa elemsor húzódik végig. A középrizalitot meredeken felfelé tartó tető fedi, mely “csapott” sarokkal kapcsolódik az alacsonyabb tetővel fedett szélső épületrészekhez. E sarkon találkoznak a díszes bádogtetővel ellátott vízgyűjtő csatornák, s vezetik le az esővizet egy csatornán keresztül, melyet két oldalról ugyancsak vörös alapon növényi mintás sgraffitós díszítősáv kísér az épület lábazatáig. Köztük, a párkány fölött karcsú kémény magasodik. A két szélső, alacsonyabb épületrész 2-2 egyeneszáródású téglány alakú ikerablakkal záródik, melyek közös szemöldökpárkányt és vakolatsávos keretezést kaptak. Az ablakok között (a középrizalithoz hasonlóan) itt is megjelenik virágmintás cikk-cakk díszítősáv, valamint a faragott fa párkánytartó.
Jobbról az épület a szomszédos lakóház falával érintkezik, bal oldali homlokzata szabad, itt nyílik az egyszerű kialakítású főbejárat. Ez a homlokzat szerény díszítést kapott: a sárgára vakolt falsíkon a tetőindítás magasságában finom téglapárkány húzódik, e fölött a középtengelyben téglakerettel közrefogva két keskeny, hosszított téglány alakú nyílás látható.
Az épület udvari homlokzatai alig díszítettek, kazánházat és tárolóhelyiséget építettek hozzá. Az utca síkjával párhuzamos szárnyon – jelenlegi állapotában – öt szegmensíves záródású ablak nyílik, középen kapcsolódik hozzá a szögletes alaprajzú kazánház külön lépcsős bejárattal. Az utcasíkra merőleges udvari szárny öt ablakából négy eredeti, szegmensíves záródású. Innen nyílik a lejárat az ez alatt a szárny alatt húzódó pincébe is. Mindkét szárny ablakainak párkányvonalában enyhén kiemelkedő, vízszintes téglasáv húzódik végig, az ablakok téglasávos keretezésűek, a főpárkányt az alatta futó téglasor hangsúlyozza.

http://www.muemlekem.hu

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!