Selmecbánya – Látképek és panorámák

Világörökségeink (részletek és az egész) a Kárpát-medencében

Selmecbánya, gyakran csak Selmec, város Szlovákiában a Besztercebányai kerület Selmecbányai járásában, a járás székhelye. 2011-ben 10 409 lakosából 9006 szlovák, 51 roma, 42 cseh és 35 magyar volt.

Az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa. A bányászathoz kapcsolódóan számos kisebb-nagyobb telep jött létre a környező hegyekben, melyek a történelem során általában közigazgatási egységet alkottak a várossal, ma viszont egy részük külön község. A 19. század második felében és a 20. század elején sokáig egyesítve volt a szomszédos Bélabányával is Selmec- és Bélabánya néven.

A város alapítását illetően több legenda is létezik, a legismertebb szerint a város mellett található ezüst- és aranylelőhelyeket két szalamandrának köszönhetően találta meg egy Sebenitz nevű pásztor az Óhegy lábánál.

IV. Béla 1238-ban szabad királyi városi rangra emelte, s a tatárjárás után bajor és szász bányászokat telepített be, kiknek jogkönyvét is megerősítette. A középkorban évszázadokon át Magyarország legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak itt. Szabad királyi város volt, ahol a bányászat a waldbürgereknek nevezett polgárság kezében volt és e jogokat a kincstár csak később szerezte meg. 1443-ban szörnyű földrengés pusztította a várost.

Virágkorát a 15. századtól a 18. századig élte. A világon először itt alkalmaztak puskaport a bányászatban (1627-ben). 1762. október 22-én kelt Systema nevű leiratában Mária Terézia megerősítette az udvari kamara döntését, így itt jött létre a világ első bányászati akadémiája, melynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt.

Az oktatási intézményt 1919-ben átköltöztették Sopronba. Az erdőmérnöki kar Sopronban maradt, de a kohó- és bányamérnöki karokat 1949-ben továbbköltöztették Miskolcra. Az Akadémia utódegyetemeinek hallgatói és volt diákjai a mai napig is ápolják és őrzik az ott kialakult hagyományokat, illetve szent városukként tisztelik és rendszeresen látogatják.

1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városának számított Pozsony és Debrecen után 23 192 lakosával (elővárosokkal együtt mintegy 40 000 lakossal). 1786-ban a város elnyerte a jogot, hogy országos vásárokat tarthasson. A bányászati tevékenység a 19. század második felétől lehanyatlott és a lakosság száma is csökkent (1956-ban például már csak 10 400 volt). 1954-ben Bélabánya és Hodrusbánya önálló községgé alakult, 1971-ben pedig Selmecbányához csatolták Szitnyató községet. A korábban Bacsófalvához tartozó bányatavat (Počúvadlianske jazero) szintén a városhoz csatolták.

Selmecbányán keletkezett a híres Bányász himnusz, amely az egykori Magyarországon mindenütt elterjedt a magyar bányászok között.

Selmecbánya városlakóinak viselt dolgait Király Ernő, a helybéli líceum igazgatója írta meg a Borovszky-féle Magyarország vármegyéi és városi sorozat Hont vármegyéről és Selmecbányáról szóló kötetében. 1543-ban az uralkodó által kinevezett kohószámvevő részegen mulatozott cimboráival, és agyonszúrt egy vétlen embert. A bányaváros bírái és tanácsosai pallosjogukkal élve halálra ítélték, és fejét póznára tűzték. 1585-ben strassburgi alkimisták borzolták a polgárok idegeit, majd a törökök elrabolták a szépséges Dóczy Lőrincnét. 1679-ben egy tállyai pap által vezetett négyezer fős kuruc sereg tört be a városba, hogy „hűtlen és kétszínű viselkedésért” megbüntessék lakóit. Több történetet olvashatunk Mikszáth Kálmán és Kosáryné Réz Lola tollából, mint például a többször is feldolgozott Leányvári Boszorkány.

Városháza: A korábban egyemeletes épület mai alakját 1787-88-ban nyerte, és tornyát is ekkor építették. A torony nevezetessége az óra, melynek mutatói fordítva jelzik az idő múlását: a kismutató jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat. Ennek oka a monda szerint az, hogy a városon rendszeresen átutazó kereskedők nem voltak hajlandóak hozzájárulni az óratorony építési költségeihez, így a selmeciek úgy döntöttek, hogy akkor ne is tudják leolvasni a pontos időt az óráról…

Forrás: wikipédia

Vélemény, hozzászólás?