Az 1983 októberében, Érden megnyílt Magyar Földrajzi Múzeum célja a geográfiával, valamint a magyar utazókkal, földrajzi felfedezőkkel kapcsolatos tárgyi emlékek, kéziratok, levelek, naplók, expedíciós jelentések, könyvek, újságcikkek, képzőmuvészeti alkotások, személyi hagyatékok felkutatása, gyűjtése, megőrzése, tudományos feldolgozása és közkinccsé tétele.
Az érd-ófalui Sina-kastély esztelen elpusztítása után ma Érd város egyetlen jelentősebb, nem egyházi jellegű műemléki épülete a volt Wimpffen-kúria, amelyben jelenleg a Magyar Földrajzi Múzeum működik.
A magasföldszintes, klasszicista épület a Pest környéki közepes nagyságú kúriák közül kiemelkedik szép arányaival, harmonikus megjelenésével. Homlokzata a fokozatosan térré szélesülő Budai útra tekint. Két végéhez, tisztes távolságban, derékszögben két alacsony, boltíves gazdasági épület csatlakozik, melyekben jelenleg lakások és üzletek vannak. A három épület tágas udvart, kertet zár közre.
Az épület hossza 68 méter, szélessége 14 méter. A külső falak téglából és sóskúti mészkőből épültek. Az épület belső terének elrendezését többször változtatták, falakat bontottak és újakat építettek, a mindenkori használati céloknak megfelelően (lakás, iroda, iskola stb.)
Az épület herceg Batthány Fülöp birtokán 1840-ben épült. Később a kúria a Wimpffen-családé lett, innen az épület máig is használatos neve. Valószínűleg a Wimpffen-família Magyarországon időző tagjai, illetve a birtok tiszttartói laktak benne.
Jovicza I. (1971) szerint a szabadságharc idején az épület osztrák tábornoki főhadiszállás volt, s a közelében temették el a harcokban elesetteket. Az épület tágassága lehetővé tette, hogy vendégeket, átutazókat is elszállásoljanak benne, mint a korábban is állt Pelikán Fogadóban. Például 1871 februárjában Eötvös József földi maradványait kísérő gyászmenet tagjai – útban Ercsibe – szintén itt éjszakáztak. A múzeum szoborparkja
A Magyar Földrajzi Múzeum 2000-2001-ben felújított kertje csodálatos környezetet nyújt a legkiemelkedőbb magyar utazók szoborba öntött képmásainak. Az első alkotást 1984-ben avatták fel. A négy évtizedes kőbányai szunnyadás után állították fel Antal Károly Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész Kőrösi Csoma Sándor szobrát. A Kőrösi Csoma Sándor szobrot még kilenc utazó szobor követte, melyeket az Érden élő Domonkos Béla szobrászművész készített. A szobrok felállítására a közadakozásnak köszönhetően került sor.
A szobrok felállításuk időpontjának sorrendjében:
1989 – Teleki Sámuel
Gróf Teleki Sámuel (1845-1916) sáromberkén született. Németországban folytatott egyetemi tanulmányokat. Életcéljának új földrajzi felfedezések megvalósítását tekintette. Saját költségén szervezett tudományos expedíciót Kelet-Afrika kevéséb ismert tájaira.
1990 – Stein Aurél
Stein Aurél (1862-1943) nyugati egyetemi orientalisztikai tanulmányok után vált Kína, India, Irán világhírű régész kutatójává. Legtöbbet a kínai Tarim-medencében kutatott.Ősi ókori városokat ásott ki a sivatag homokja alól és rekonstruálta a híres selyemút egy szakaszát is. Világra szóló eredményeit brit állampolgárként tudta elérn, de magyarságát soha nem tagadta meg. Értékes könyvtárát végrendeletileg a Magyar Tudományos akadémiára hagyta.
1991- Baktay Ervin
Baktay Ervin (1890-1963) India kultúrájának, művészetének népszerűsítője volt. Nővére révén tudta bejárni a hatalmas ország számos táját. Azonosította Kőrösi Csoma Sándor munkálkodásásnak zanglai és pukhtáli kolostorbeli helyszíneit. Az 1930-as években a Földgömb szerkesztője volt. Indiáról írt cikkei, könyvei révén vált ismert íróvá.
1992 – Déchy Mór
Déchy Mór (1851-1917) Alpinista, tudományos kutató.Odesszából kiinduló hét expedíciója során vált a Kaukázus egyik legjobb ismerőjévé. Útjaira szaktudósokat is vitt magával. Fő érdeme, hogy felmérte a magashegység gleccsereit.
1993- Teleki Pál
Teleki Pált (1879-1941) tekintjük a modern gazdaságföldrajz hazai megalapítójának. A kitünő térképész Japán szigeteiről készített térképe és térképtörténeti tanulmánya nemzetközi sikert aratott. Másik híre térképe az ún. vörös térkép. Számos hazai és nemzetközi szervezetben töltött be jelentős szerepet. 1911-ben vetette fel elsőként egy földrajzi múzeum megalapításának gondolatát. Kétszer volt az ország miniszterelnöke. Először 1920-ban rövid ideig, majd 1939-1941 között.
1993 – Prinz Gyula
Prinz Gyula (1882-1973) geográfus-geológus a Tien-san kutatója. Tanára, Lóczy Lajos ajánlására csatlakozott 1906-ban Almásy György tien-sani expedíciójához. Prinz csodálatos panoráma tusrajzokon örökítette meg a Tien-san csúcsait, völgyeit. Ezek egy része múzeumunk kiállításán is látható. Második expedíciója Kirgíziába és Kazahsztánba vezetett.
1994 – Reguly Antal
Reguly Antal (1819-1858) Zircen született. Jogi végzettséget szerzett, de érdeklődése a nyelvek, az utazás felé vonzotta. Németországba, majd Dániába és Svédországba utazott, ahol a finn-ugor nyelvészet felé fordult a figyelme. A finnek után az oroszországi kis rokonnépek (vogulok, osztjákok, mordvinok, cseremiszek) közé utazott és folytatta nyelvészeti gyűjtőmunkáját. Nyelvészeti és néprajzi eredményei alapján vált világhírű tudóssá.
1995 – Almásy László
Almásy László (1895-1951) a technika szerelmese, A Líbiai-sivatag korának egyik legjobb ismerője. Elsősorban a Zarzura oázisának és a Gilf Kebír 10 ezer éves őskori sziklafestményeinek felfedezével írta be nevét a felfedező utazások történetébe. A II. világháborúban Rommel tábornok távolfelderítő tisztjeként szolgált őrnagyi rangban. Egyiptomba vissztérve a Sivatagkutató Intézet igazgatójává nevezték ki. Trópusi betegségben hunyt el egy salzburgi kórházban.
1999 – Balázs Dénes
Balázs Dénes (1924-1994) a múzeum alapítója. A múzeumkert második egész alakos szobra Balázs Dénest ábrázolja, mely példaképének Kőrösi Csoma Sándornak szobrával szemben kapott helyet. A szobor közadakozásból készülhetett el a múzeumalapító halálának ötödik évfordulójára. A szobrot 1999. szeptember 29-én dr. Marosi Sándor akadémikus avatta fel.
2005- Sáska László
Sáska László (1890-1978) Orvos, Afrika-kutató. Nagyenyeden szeretett volna orvosi rendelőt nyitni, de tervei meghúsultak. 1933-ban feleségével együtt felkerekedtek, hogy Afrikában keressék boldogulásukat. Abesszíniában Hailé Szelasszié császár vejének orvosa lett. Abesszínia Albert Schweitzereként is emlegették, hiszen 4 millió lakosú terüelten ő volt az egyetlen orvos. 1937-ben Tanganyikában költöztek, ahol orvosi rendelőt nyitottak. Gyógyító munkássága széles körű természettudományos és gyűjtőmunkával párosult. 88 évesen hunyt el, sírja a Meru-vulkán lábánál, második hazájában domborodik.
2007 – Vámbéry Ármin
Vámbéry Ármin (1832-1913) Turkológus, nyelvész, Ázsia-kutató Tehetsége korán megmutatkozott, 25 évesen már 25 nyelven beszélt. Első jelentősebb útját Törökországba tette. Második, Közép-Ázsiába tett útját az akadémia támogatta, melynek 1857-től tagja volt. Ezen útján a magyarság eredetét és a közép-ázsiai népek múltját kutatta. Útjai során sokszor adta ki magát dervisnek. Ezt a szerepet nagyon jól kellett játszania, mivel sánta lába nem tette lehetővé számára a menekülést. Európában a Kelet legjobb ismerőjeként tartották számon.
Forrás: foldrajzimuzeum.hu