Nagyszalonta város Romániában Bihar megyében. Neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik.
Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.
Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt.
1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett.
1433-ban a Toldyakon kivül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt.
1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott.
1598-ban a Nagyvárad alól visszavonuló török hadak pusztították el. Ezután majd 8 évig lakosok nélkül állt.
1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem a köleséri hajdúknak adományozta a települést. A Bocskai István által letelepített 300 hajdú megalapítja Szalonta városát.
1610-ben Báthori Gábor fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot ad.
Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferencz főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, melyet Bocskaytól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsét-címer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.
A főtéren álló csonka torony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni és 1636-ban már készen volt, mert a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említve volt, ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdu lakosai 1631-ben és egy évvel később I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyernek adományleveleket.
1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószágokkal elmenekülnek. Várából mára csak a Csonka torony maradt fenn.
Az így pusztán maradt község csak a század végén kezd ismét benépesülni és 1695-ben már ismét szervezkedik.
1702-ben I. Lipót császár herceg Esterházy Pál nádornak adta zálogba, 1745-ben pedig Mária Terézia Esterházy Antal Pál hercegnek adományozza.
A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a mult század elején európai hírű volt.
Ősi egyháza, a mai református templom helyén állt, még pedig akkoriban a váron belül s kőfallal és védő tornyokkal volt megerősítve.
1910-ben 15 943 lakosából 15 206 magyar (95,38%) és 650 román volt. 2002-ben 18.074 lakosából 10.335 magyar (57,18%), 7.267 román, 379 cigány és 93 egyéb nemzetiségű volt.
2011-ben 17.042 lakosából 10.079 magyar (59,1 %), 6.584 román, 290 cigány, 89 egyéb anyanyelvű. [2]
A trianoni határ egyik kisebb módosításaként az 1920-as évek elején egy külső településrészt Újszalonta néven Magyarországhoz csatoltak. 1940-ben a Második bécsi döntésnek köszönhetően az egész település visszakerült Magyarországhoz, de 1944-ben a szovjet hadsereg foglalta el és 1947-től újra Romániához tartozott.
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.