A törökfürdő (arab hammám, török hamam, jelentése: forró) a török és arab térségben elterjedt közfürdő, mely az iszlám fürdő- és egészségkultúra fontos része.
Magyarországon számos török kori emlék megmaradt, ezek közül a fürdők azért is fontosak, ugyanis gyakran megtartották eredeti funkciójukat. Az elsősorban Budapesten található gyógyfürdők hivatalos megnevezésük szerint is törökfürdőnek számítanak (a Rudas gyógyfürdő, a Király gyógyfürdő, valamint a Veli bej fürdő.
Az egykori budai törökfürdőkből hat törökfürdőnek vannak régészeti nyomai (Jesil direkli, Kücsük, Veli bég, Horosz kapu, Pasa szeráj, Tojgun pasa), ezekből négyben üzemel mai is gyógyfürdő (Horosz kapu: ma Király fürdő, Jesil direkli: ma Rudas gyógyfürdő, Veli bég: ma Veli bej fürdő, Kücsük: ma Rác fürdő). A budai törökfürdők műemléki védelem alatt állnak. A törökfürdők kupolájának kialakítása kétféle módon történhetett: a kupolát oszlopok tartották vagy az épület falaira illetve zömök tartópilléreire építették fel a gömbkupolát. Előbbi megoldásra példa a mai Rudas fürdő termálfürdője, míg a második megoldást a mai Király, Veli bej, illetve a Rác fürdőknél alkalmazták. A budai törökfürdőket az 1500-as évek közepétől kezdték el építeni, a század végére már mindegyik fontosabb fürdő elkészült. Két budai törökfürdő létét régészeti feltárások igazolták.
Székesfehérváron a 16. században két, egy századdal később már három fürdő üzemelt. Szintén három fürdője volt Pécsnek a 16. századtól, köztük Memi pasa fürdője. Esztergomban Rüsztem pasa épített fürdőt. Törökfürdő működött még a hódoltság idején Gyulán, Szegeden, Szekszárdon, Bácsban, Becskereken, Hatvanban és Lippán. Sudár Balázs becslései szerint összesen 75 kiépített fürdő létesült a törökök hódoltság ideje alatt.
Egerben található a Valide szultána fürdő romjai, melynek rekonstrukciós munkái még nem fejeződtek be. Működő fürdő Arnaut pasa egykori fürdője (ılıca) köré épült fürdőkomplexum.
A képeken látható eredeti csővezetékek a mai napig megmaradtak, kerámiából és fából készültek egykor, kiállva az idők próbáját.
Cristóbal de Villalón így írt a törökfürdőkről a 16. században megjelent dialógusos útleírásban:
“Mátyás: – Hogyan fürdenek? Kádakba merítkeznek?
Péter: – Mindenkinek adnak egy kék törülközőt, amit a dereka köré csavar, és az leér a térdéig; a fürdőházban aztán mindegyik csarnokban két-három kis medence van, amelyekbe két sugárba csorog a víz, az egyik igen forró, a másik meg hideg. Abból ki-ki kedve szerint keverhet magának fürdővizet, amit azután az odakészített ónkancsókból a hátára locsolhat, be se kell merítkeznie a medencébe. A padlózat is márványból van, és olyan patyolat tiszta, akár egy ezüst edény, a medence se lehetne tisztább. A fürdő szolgálattevői meg is mosdatnak, ha úgy kívánod, s bizony nem csak a törökök járnak oda, hanem Levante valamennyi zsidója meg kereszténye is. Magam is megfürödtem minden második héten, és az egészségemnek meg a tisztaságomnak nagy javára szolgált, amit itthon bizony ugyan hiányolok. A török leginkább a mocskosságunkat gúnyolja, mégpedig okkal, mert nincs olyan ember, se asszony egész Spanyolországban, aki a születésétől a haláláig kétszer megfürödne.”
Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
