A Makói Termál- és Gyógyfürdő (a létesítmény által kibocsátott marketinganyagokon a Hagymatikum, a fürdők fürdője) egy élmény-, gyógy- és wellnessrészlegekkel is rendelkező fürdőkomplexum a belváros szívében, Makó legjelentősebb turisztikai vonzereje.
Az először 1956-ban felszínre hozott termálvízre öt évvel később épült első ízben kiszolgáló épület. Az eredetileg főként tisztasági célokat szolgáló strandfürdő a rendszerváltás után fokozatosan átalakult, előbb a gyógyászati részleg épült ki, majd a 2000-es évek óta a városvezetés már központi kérdésként tekintett a fürdő bővítésére és élményelemekkel való felruházására, lévén ettől a vendégforgalom megnövekedését és a turizmus meghonosítását várták.
Az egyedülálló organikus épületegyüttes legnagyobb, 2012 januárjában átadott részét Makovecz Imre, a kortárs magyar építészet legismertebb alakja tervezte, míg a 2007-es tanuszoda-komplexum tanítványa, Csernyus Lőrinc munkája.
A 2012 januárjában átadott épületegyüttes Makovecz Imre utolsó – az építész 2011. szeptemberben elhunyt, így az átadást már nem élhette meg – és egyben legnagyobb alapterületű munkája. A pénztárakat és egy ajándékboltot is magába foglaló fogadóépület látványát meghatározza a két torony által határolt hatalmas kupola, melynek üvegcsúcsa koronát idéz; a főbejárat a Makovecz tér tengelyébe került. A faragott fejfákra emlékeztető két hófehér betonoszlop és az egymásra dőlő kettős kupolájú, a piliscsabai Stephaneumot idéző oszlopos zenepavilon lehatárolja a fürdőépületet a sétálóövezettől, egyszersmind azonban az épületek tömeghatását finomítva össze is köti azzal. Az élménymedencetér számos 29 kisebb mellék- és egy nagy kupolát ötvöz, amely üveg csúcsban és vörösréz, gúla alakú csúcsdíszben végződik, az épület a földből feltörő, felbugyogó vizet hivatott jelképezni. Az egyúttal földvárként megjelenített, oldalán befüvesített épület belsejében egy tíz méter magas organikus életfa-oszlop található. Ez Makovecz eredeti tervei szerint vízesésként szolgált volna, ez azonban vetemedést okozhatott volna a ragasztott fa tetőszerkezetben, ezért az oszlop belsejében végül a légcserélő-rendszert rejtették el. Az épületbelső stilizált emberfőkkel, angyalszárnyakkal és növényi motívumokkal ékesített, a mellékkupolák a török fürdőkultúrára utalnak. Az oldalsó megvilágításokkal szemben túlsúlyban vannak a felülvilágítók, amelyek így a külső terektől függetlenített, önálló belső világot hoznak létre. A földszinti medencékből kiinduló oszlopok tartják a többszintes élménymedencetér galériáját, amelyet pálmafák és stilizált emberfejekkel díszített oszlopok ékesítenek. További kisebb, üvegcsúcsban végződő fakupolák alatt található a gyermekrészleg és az étterem, míg a gyógyászati részt külön szárnyban került elhelyezésre, amely üvegfalú, kiúszós gyógyvizes medencében végződik. Az épületegyüttes fehér alapszínű, amihez a tetőszerkezeteken – a Hagymaházhoz hasonlóan – hideg tónusú, sötét pala társul.
A kritikusok véleménye megoszlott az épület értékelésekor. Többen vélték úgy, hogy messze került egymástól az épület térlefedése és funkciója, de akadt olyan vélemény is, mely szerint „építészet és funkció ragyogóan összefut” az új fürdőben. Az írások zöme ugyanakkor egyetértett abban, hogy a Makovecz Imre tervezte épületegyüttes kuriózumnak számít, és jelentős vonzerővel bíró látványosság, ami jó kiindulási pont egy stabil vendégkör kialakításához.
Forrás: wikipédia