Kategória Archívum: Friss

A legújabb bejegyzések találhatók itt

Mezőkövesdi hímző – népi iparművész: Zeleiné Papp Bernadett

Friss, Határon belül - 93.000 km2

Összehasonlítva más európai népművészetekkel, a hímzés a magyar népművészetben különösen jelentős. A hímzés intenzitásában tájanként nagy különbségek voltak, egyes videkeken a hímzés jelentéktelen maradt, a sokat hímző vidékeken azonban az egész szobabelső, ill. a viselet fő meghatározója lett. A felhasznált alapanyag és a készítők szerint megkülönböztetjük a vászonhímzéseket, amelyeket rendesen len-, kender-, pamutvászonra, gyolcsra, ritkábban valamilyen gyári szövetre varrnak s a ház öltözetét, kisebb mértékben a testi ruhákat díszítik. Készítői és rendesen használói is maguk a parasztasszonyok, lányok, akik közül gyakran kiválnak a hímzés specialistái. A hímzések másik nagy csoportja a szűcshímzéseké és a szűrhímzéseké, melyeket bőrre és különböző minőségű posztófélékre varrnak. Ezeket férfiak, szűcsmesterek, tehát tanult kézművesek
készítik,vagy a mesterek családjához tartozó nők végzik. A hímzőfonal lehet szőr (a magyar racka juh megfont és növényi festékanyaggal színezett szőre) vagy gyári gyapjú, pamut, házicérna, szűcsselyem és végül műselyem. A tűn, esetleg gyűszűn, ollón kívül egyéb segédeszköz a hímzéshez nemigen kell, néhol hímezték rámán. A varrókészség, a fonalak helye egyébként kisméretű hímzőkosárban van, ezek mintájára az Alföldön áttört oldalú cserép fonaltartókat is készítettek. A minta megjelenése mindenekelőtt attól függ, hogy a varró a keresztöltéses csoportot, a szálak számolására alapozó technikát választja-e, amely mértanivá teszi a mintát, vagy olyan öltéseket alkalmaz, amelyek ún. szabadrajzú tervek kivarrására valók. Ez utóbbiaknál fordul elő, hogy a mintát előrajzolják, “írják” az anyagra, innen a kalotaszegi “írás után varrott” vagy “írásos” elnevezés és a mezőkövesdi íróasszony, kalocsai író megnevezés. Országszerte megtalálhatók a hímzésnek a régi stílusú népművészet körébe tartozó rétegei. A mintáknak egyaránt vannak szálszámolás után varrt és szabadrajzú változatai. A kivitelezésre jellemző az aprólékos pontosság, változatos öltéstechnikák, egy darabon nemegyszer akár nyolc vagy többféle öltés használata. A múlt század elejétől az új stílusok, parasztstílusok megjelenésével ez a régi stílusú mintakészlet sokfelé zsúfoltabbá válik, kiszínesedik, új elemekkel, új motívumokkal egészül ki. A régi stílusú darabok sokrétű, változatos öltéstechnikája leegyszerűsödik, s a színek és a minták lesznek sokfélék. Az utolsó, a legújabb hímzőstílusok a 20. században alakulnak ki. Ezekben a főként fehér gyolcs és kékfestő öltözetdarabok díszítésére jelennek meg az újfajta minták, melyeknek tervezése, színezése gyakran naturális törekvéseket mutat. A parádés szoba a hímzések egész sorát mutatja be, hímzővidéken ezek adják jellegét, fő díszét. A ház legjava hímzései – és szőttesei – különösen nagy számban kerülnek szem elé az emberi életpálya fordulópontjain, lakodalomkor, amikor a kelengye díszes ruhaneműit kiállítják, valamint halálesetkor. Mindezeken a darabokon a hímzés megszabott módon, a legfeltűnőbb helyre kerül: párnahéjaknak a végére, melyek a fölvetett ágyon mind látszanak, a lepedőnek az alácsüngő szélére, abrosznak a közepére és szélére, kendőknek a látszó és érvényesülő széleire.

http://nepiiparmuveszet.hu/gyujtemenyrol_nepiipar.html