Bugac – Pásztormúzeum

Határon belül - 93.000 km2

A bugaci puszta közepén álló Pásztormúzeum a kiskunsági szárazmalmok stílusában épült. Az épület mellett álló idős tölgyfák a valamikori homoki tölgyesek hírmondói.
A Pásztormúzeumban a kiskunsági pásztorok életét, hagyományos szerszámait, eszközeit, és a környék természeti értékeit mutatja be.
A Pásztormúzeum mellett emelték a nemzeti park 30. évfordulóján,
2005-ben a nemzeti parkot alapító erdőmérnökök, Dr. Tóth Károly és Kontra László tiszteletére emelt emlékhelyet. A Balanyi Zoltán szobrászművész által készített emlékmű anyaga az ezen a tájon jellegzetes réti mészkő.
A Pásztormúzeum környékén még ma is a régihez hasonló élet zajlik. A gyepeken szürke marhák, racka juhok és lovak legelnek. A puszta közepén épült fel a régi pásztorépítmények szabadtéri bemutatója.
A hűvösölőt, az isztrongát, a karámokat, vagy a kontyos kunyhót ma már főleg a kirándulók használják.
A múzeum mellett kezdődik az Ősborókás, ahová túrautakon be lehet sétálni.
Tavasztól október végéig naponta lovabemutatón ismerhetik meg a látogatók a kiskunsági csikósok ügyességét, játékait, és a pünkősdi király választás feladatait.
A Pásztormúzeum a Karikás csárdától lovas kocsival és gyalogosan is megközelíthető.
A Pásztormúzeum május 1. – október 31-ig 10-18 óráig van nyitva.
A Karikás csárdánál váltott belépőjeggyel a Pásztormúzeum, a lovasbemutató és az Ősborókás is megtekinthető.

http://knp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=menu_1466

Hozzászólás tiltva.