Izrael – Jeruzsálem I.

A nagyvilágról

Jeruzsálem város a Közel-Keleten, a Júdeai-hegység egy fennsíkján a Földközi-tenger és a Holt-tenger között.
A világ egyik legősibb városa; a Dávid városa néven ismert városrész a Kr. e. 4. évezredben népesült be. Az ókori mezopotámiai ékírásos táblákon Urusalima néven említettek. A Kr. e. 8. században a Júdai Királyság vallási és közigazgatási központjává fejlődött. Hosszú történelme során legalább kétszer lerombolták, és számos alkalommal cserélt gazdát. 1538-ban, Nagy Szulejmán alatt városfalakkal vették körül, melyek kijelölik az Óvárost. A modern Jeruzsálem messze túlnőtt a városfalakon.
Jeruzsálemet az Ábrahámi vallások – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – mindegyike szent városként tartja számon. A Biblia szerint Dávid király foglalta el, és tette az Egységes Izraeli Királyság fővárosává, majd Salamon felépíttette az Első templomot. A „szent város” jelzőt valószínűleg a fogság utáni időszakban kapta. A kereszténység számára a Septuaginta őrizte meg a város szentségét, amit az Újszövetség beszámolója Jézus kereszthaláláról tovább erősített. A szunnita iszlám számára Jeruzsálem a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után; kezdetben ez volt az imairány, és a Korán szerint Mohamed próféta innen járta meg egy éjjel a Mennyországot. Mindennek megfelelően a mindössze 0,9 km2 kiterjedésű Óváros számos szent helyet foglal magába, így a Templom-hegyet a Siratófallal, a Sziklamecsettel és az Al-Aksza-mecsettel, valamint a Szent Sír-templomot.
Napjainkban Jeruzsálem az izraeli–palesztin konfliktus egyik kulcspontja. Az 1948-as első arab–izraeli háborúban Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Kelet-Jeruzsálemet (az Óvárossal együtt) pedig Jordánia foglalta el és később annektálta. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta, és a környező területekkel együtt Jeruzsálemhez csatolta. Izrael egyik alaptörvénye, az 1980-as Jeruzsálem-törvény szerint Jeruzsálem az ország osztatlan fővárosa. Az izraeli kormányzat minden ága itt működik, beleértve a Knesszetet, a miniszterelnök és az elnök rezidenciáját, valamint a Legfelsőbb Bíróságot. A nemzetközi közösség ugyanakkor nem ismeri el az annexiót, és Kelet-Jeruzsálemet Izrael által megszállt palesztin területnek tekinti. A Palesztin Hatóság Jeruzsálemet tekinti a jövendő Palesztin Állam fővárosának, de ez az igényt sem ismeri el széles körben a nemzetközi közösség.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hozzászólás tiltva.