Jászszentandrás Rk. templom, Aba – Novák Vilmos festőművész freskója

Határon belül - 93.000 km2


A község fő látványossága a Rákóczi Út 77. szám alatt található, 1903-ban épült neogót római katolikus templom. A XVIII. században épült kicsiny és romos állapotban lévő kápolna a XIX. századra már nem tudta megfelelően kiszolgálni a falu közösségét. 1896-ban kiadták a helyi plébánia alapítólevelét, két évre rá pedig bizottságot alapítottak egy új, nagyobb templom építésének kimunkálására. A kápolnát 1901-ben a hatóság életveszélyesség miatt bezáratta, 1902-ben pedig lebontatta. Még ebben az évben Czigler Győző budapesti műegyetemi tanár tervei szerint Wagner Márton és társa megkezdték az új templom építését, mely 1903-han elkészült. A templom nevezetessége, hogy belső festését 1933-ban Aba-Novák Vilmos és Chinovini Ferenc a Szolnoki Művésztelep művészei végeztek. A szentély és a diadalív egyházi témájú freskóit Aba-Novák, a templom hajójának történelmi freskóit Chinovini Ferenc készítette. A freskón a településen élő emberek közül többet megörökített a művész.

https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/jaszszentandras/romai-katolikus-templom-21854

 

Hozzászólás tiltva.