Recski kényszermunkatábor

Határon belül - 93.000 km2

A Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló és munkatábor közül a leghírhedtebb. A „magyar Gulag”.

Recsk a magyarországi sztálinizmus bűneinek emblematikus helyszíne. 1950 és 1953 között a szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett Mátra közepén elrejtett munkatáborban, bírósági ítélet nélkül internált mintegy 1500 politikai fogoly raboskodott. Bár manapság sokan haláltábornak vélik, Recsk valójában „csak” kényszermunkatábor volt, ahol a foglyokat napi 12-14 órán át dolgoztatták. Teljesen értelmetlen munkát végeztettek velük: a közeli andezit bányában primitív, kézi eszközökkel kellett követ fejteniük. A halál éhezés, betegség és verések miatt következett be a rabok közel 10%-nál. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.

Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból. Az első alkalommal a megszökött rab átjutott Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy családjának több tagját emiatt letartóztatták, föladta magát. A második alkalommal 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg, úgy hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek.

Sztálin halála (1953. március 5.) után, a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt a recski tábort is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták és lényegében semmi nem maradt meg belőlük. 

A Recski tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy épületet pedig visszaállítottak az eredeti állapotba – a túlélők elbeszélése illetve a meglévő fényképek alapján. Végül 1996. szeptemberében Nemzeti Emlékparknak nyilvánították. Az egyetlen helyreállított barakkban berendezett múzeum dokumentumai bizonyítékul szolgálnak Recsk szörnyűségeire, melynek létezését még a mai napig is próbálják letagadni a kommunista diktatúra szolgálói. 

A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni. A ’91-ben felavatott monumentális emlékmű és a Nemzeti Emlékpark állít örök emléket a megalázott, meggyötört áldozatoknak.

Titoktartás 1953 után
Akik túlélték a szörnyűségeket, 1953 nyarán és őszén szabadultak Recskről. Mindenkit teljes hallgatásra kényszerítettek. Szabadulásuk után vagy börtönbe zárták őket vagy állandó rendőri felügyelet alatt álltak. A tábor egykori rabja, Faludy György, önéletrajzi regényében így jellemzi az 1953 szeptemberi szabadon bocsátások légkörét:

A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie.
…figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárulunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban. Ismert jelszó volt: „Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz sírba!”
– Faludy György: Pokolbéli víg napjaim

A Recski Szövetség 1988. szeptember 16-án alakult Budapesten Kéri Kálmán elnök és dr. Zimányi Tibor főtitkár vezetésével.
A Szövetség célja a recski kényszermunkatábor létesítésével elkövetett törvénytelenségek kivizsgálása és mindennemű hatásának felszámolása.
A tábor élő és holt tagjainak felkutatása és nyilvántartásba vétele. Érdekeik képviselete a hatóságok és tömegkommunikáció előtt.
Küzdelem a tiszta magyar közéletért. Állásfoglalás a sorskérdésekben.
Minden törvényes eszközzel küzdelem a demokrácia megteremtéséért és megtartásáért.
Emlékezés, emlékeztetés…

BREJSKA KÁROLY 1922. december 31. – 2009. december 15.
volt recski rab Gyuláról, a Recski Szövetség tagja

1949. – Andrássy út 60. Vád: tiltott határátlépés, embercsempészésre való előkészület, disszidáció, stb.
Internálva 1949. július 1. – Kistarcsa
A jegyzőkönyvet kényszerből írja alá, miután kirúgták mindkét fogsorát.
1950. május – Recsk, a haláltábor
Hajnalban érkeztek meg, mindent elvettek tőlük, tudatosítva ezzel, hogy nincs többé visszaút.
Saját maguk készítette faágakból, rönkökből összetákolt barakkokba kerültek.25 méter hosszú 7 méter széles helyen 170 ember zsúfolódott. Eleinte vizet sem kaptak, a szalmazsák tele volt férgekkel. A kőbányában ügetve cipelték a köveket lefelé az úton, aki nem bírta, kapott a gumibottal.
Brejska Károlynak lehetett volna jó sorsa is, ha beáll besúgónak (vamzernek). Miután ezt nem vállalta, 127 órára gúzsba kötötték, úgy, hogy nappal a kőbányában dolgozott, szabadidőben és éjszaka pedig gúzsba kötve élte át a kínok kínját. /Lásd mellékelve a kép/
Végül ’53 őszén, csaknem 4 és fél év raboskodás után felszabadult a tábor. Őt nem engedték haza, visszavitték Kistarcsára, majd bíróság elé állították. Október 6-án volt a tárgyalása, ahol a bíró kötél általi halált kért ellene. Végül 6 évet kapott, 5 év közügyektől való eltiltást, valamint teljes vagyonelkobzást.
Ezután, mint politikai elítélt az Oroszlányi szénbányában dolgozott 8 hónapot.
Véglegesen ’54. áprilisban szabadult.
A Történelmi Hivatal feljegyzései szerint egészen a 80-as évek végéig megfigyelés alatt tartották, mint a rendszerre veszélyes elemet.
Életében, egészen halála napjáig többi rabtársával együtt vallotta:

MEGBOCSÁTANI LEHET, DE FELEJTENI NEM!

Nagyapám a következő kitüntetéseket kapta:

• a háború után – Kisezüst Vitézségi Rend kitüntetés
• 1991. október 23. – A Magyar Köztársaság nevében ’56-os Emlékérem
• 1991. október 23. – A Haza és Gyula Város elismerése és köszönete Díszoklevél
(Az ’56-os forradalom és szabadságharc alatt hősies kiállásával hitet tett a szabadság eszméje mellett.)
• 1996. október 23. – Emléklap az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 40. évfordulója tiszteletére
• 2001. október 23. – A Hazáért Érdemkereszt – A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége nevében

2009. december 23-án vettünk búcsút tőle a Gyulai Református temetőben. Emlékét örökké megőrizzük!

 

Unokája: Zsuzsa

 

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!