Nyitra – Zsinagóga

Felvidék

Az épület alapkövét 1910. július 12-én tették le, a munkálatok csak egy évig tartottak. Ebben a város központjában emelt szentélyben a rabbi már nemcsak héberül, hanem magyarul és németül is szólt a gyülekezethez, a hívők együtt énekeltek és a nők elvegyülhettek a férfiak között. Baumhorn Lipót impozáns, 16 méter magas kupolát tervezett Nyitrára, a 620 négyzetméteres épületben 500 ember fért el. A templom építését nagy részben Engel József nagyvállalkozó és felesége finanszírozta, de jelentősen hozzájárultak más zsidó családok is, nevüket a bejárat melletti tábla őrzi. A korabeli felfogás szerint a zsinagóga nemcsak imaház volt, hanem iskola, közösségi hely és a fontos döntések meghozásának színtere is, ahol a hitközség tiszteletnek örvendő tagjai tanácskoztak.

Az épületben már nincs frigyszekrény, ma kizárólag kulturális célokat szolgál, koncerteket és kiállításokat rendeznek benne, valamint a Szlovák Nemzeti Múzeum holokauszt tárlatának állandó színhelye.

Forrás: ujszo.com

Vélemény, hozzászólás?