Kategória Archívum: Ezeréves Magyarország

A Vaskapu-vízierőmű által felduzzasztott Duna méltóságteljesen hömpölygő vízáradatára sok évszázadnyi messzeségből tekint le Szentlászlóvára. Ha napjainkban az utazó fel akarja keresni, Dél-Erdélybe, Lászlóvára {románul Pescari} községbe kell megérkeznie, ahonnét rövid kapaszkodó után feljuthat a meredek hegytetőt koronázó romokhoz. Szusszanjunk meg kissé, üljünk le az ódon kövek árnyékában, hogy felidézhessük eme erősség históriáját!

A XV. század elején Luxemburgi Zsigmond király ült a magyar trónon, akinek egyre nagyobb gondot okozott a török birodalom fenyegető közelsége. Ellenük megpróbálta felhasználni a szerb fejedelemséget, ütközőállamként állítva az oszmánokkal szemben. Az 1427-ben kötött megállapodás szerint Brankovics György szerb despotának át kellett adnia a hadászati jelentőségű Galambóc várát, amely a Duna jobb partját védelmezte. Ennek kapitányát azonban megvesztegették a törökök, átjátszotta a kezükre. A végvárrendszerből kieső bázis pótlására sürgősen megkezdték egy új erődítmény építését a folyam bal partján, a muzulmánok uralta várral szemközti hegyen. Központi magját egy vaskos, kerek öregtorony alkotta, amihez hosszúkás palotaszárny csatlakozott. A felsővár kicsiny udvarát még két torony oltalmazta. A nagyobb létszámú helyőrség és annak lovai számára az alsóvár területe szolgált lakhelyül, egy várfal pedig egészen a Dunáig lenyúlt. A királyi végvár kapuja az északi oldalon nyílt.

https://www.erdelyivarak.hu/magyar/oldalak/szentlaszlovar/

BZ a fotográfus 5. alkalommal járt az Al-Dunán, ezen a váraink vidékén- Hunyadi János hadvezér-kormányzó, a törökveréseink üldözéseink (néha meneküléseink) lábnyomában.
E várrom képei régebben készültek, külön élmény volt a mindkét oldalon való kirándulásoknak , a másik oldalra történő , teleobjektív segítségével történő átfotózásnak is.
Az idei utat a Galambóc-i vár európai szintű rekonstrukciója motiválta, csodás élmény, remek látvány a közben Világörökséggé vált műemlék ismételt megtekintése. Kaland volt ,de megérte.
Hamarosan felkerülnek a a friss felvételek Galambóc és Szendrő várairól, ajánlom a magyar várak szerelmesei számára – valódi különlegesség mindkettő – Szendrőt tudjuk a szerb despota székhelye volt, de kapcsolódik több szállal is a magyar történelmi eseményekhez, középkori török ellenes harcaink által.

Bagyinszki Zoltán

123►

Versec város Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben.

A régészeti leletek tanúsága szerint már az újkőkorban laktak itt emberek. Később trákok, kelták, szkíták, dákok, gepidák és avarok szállásterülete volt.
A települést 1427-ben Zsigmond egyik oklevelében említik először. 1439-ben Verschecz néven említik. A 15. században szláv település, várát Zsigmond király építtette. A török a falut teljesen elpusztította, 1552-ben pedig Ahmed pasa a várat is bevette. A gyakori török és erdélyi ostromok következtében 1658-ban romba dőlt, csak egyetlen tornya maradt.
1690-ben Csarnojevics Arzén pátriárka vezetésével szerbek települtek le és püspökséget alapítottak. 1699-ben a karlócai béke értelmében 1716-ig ismét török kézre került.
A török uralom megszűnésével a város a Temesi Bánság egyik kerületi székhelye lett. 1717-ben szőlőművelő németek települtek le. A 18. században a város fejlődésnek indult, ekkor alapították első iskoláját, gyógyszertárát és postáját.
1757-ben az ortodox, 1766-ban az Uspenska, 1785-ben a Nagy Saborna templomot szentelték fel. 1788-ban a város magát csellel védte meg a török ellen. 1817-ben szabad királyi város lett.
1840-ben 15 503 lakosával a Temesi Bánság legnépesebb települése volt.
851-ben Fényes Elek ezt írta a településről: „Versecz, nagy és népes város, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 10 mérföldnyire, saját postahivatallal. Lakja 13,868 lélek, kik 5596 római katholikus, 180 hébert, 100 protestánst kivéve óhitűek… Székhelye a verseczi görög püspöknek. Van itt postahivatal, sótisztség, kamarai uradalmi tiszttartóság, számos kézműves. A selyemtenyésztés nagy divatban. Gazdag határa első osztálybeli, s van 373 egész úrbéri állománya. Roppant szőlőhegyén jó és sok bort termeszt. Egy hegytetőn valami kastély omladéka most is látható, de kié lehetett, nem tudhatni. Földesura a kamara.”
1848. július 11-én itt zajlott le a szabadságharc első csatája a szerbek ellen. 1849-ben a császári rendelettel létrejött Szerb Vajdaság és Temesi Bánság része lett.
Versecre a vasút 1858-ban érkezett meg. 1880-ban Bernard Staub svájci kereskedő megalapította a Helvécia pincészetet és borait Európa szerte ismertté tette.
1910-ben 27 370 lakosából 13 556 német, 8602 szerb, 3890 magyar, 879 román, 127 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Temes vármegye Verseczi járásának volt a székhelye.
1918-ban a Monarchia háborús vereségével a város a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1944-ben a német lakosságot elűzték a városból.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az első katolikusok német családok voltak, akik a törökök kiűzése után 1717-ben telepedtek le a helységben. A plébániát 1720-ban alapították és a Kincstár volt a kegyúr. Az egyik mecset szolgált templom helyett miséző helyül. Az első templomot 1730-ban építették, a tornyot 1750-1751-ben. Az új templom 1860-1863 között neogótikus stílusban két toronnyal épült. Az új templom ünnepélyes megáldása 1863. december 27-én volt.
1826-ban Szent Orbán, a szőlőskertek védőszentjének tiszteletére, kápolna épült, de az idők során megrongálódott kápolnát az egyházközség 1966-ban lebontatta.
A Szent Rókus kápolna 1739-1740 között épült a pestisjárvány megszűntének emlékére. Köréje temetkeztek és itt alakult ki az egykori temető. Ezt a városi hatóságok felszámolták az 1960-as évek elején. A kápolna megmaradt az egyház kezelésében mint műemlék.

http://www.catholic-zr.org.rs/versec/

Magyarkanizsa kisváros és község Szerbiában, Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az „Első gőz- tégla- és cserépgyár” (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerő-felesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő. Az új Szent Pál templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a II. világháború, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Az 1960-as évektől indult meg a határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, ugyanakkor megszűnt a vasúti forgalom Szabadka és Zenta irányában. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer létesült, majd 1973-ban megépült az új tiszai híd. A város új településrésszel is gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: „A csönd városa”.
Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Borovszki adatai szerint Csókát Marczibányi Lőrinc magyar földesúr vásárolta meg a kamarai javak első nyilvános licitációja során 1781-ben, amikor is 22 puszta került eladásra. A kastély építését a Marczibányi család kezdte meg, és a javadalmat egészen 1868-ig birtokolták, amikor is eladták Barber Ágoston és Kluseman kőbányai sörgyárosoknak. A birtok rövid idő múlva ismét gazdát cserélt, ezúttal Schwalb Károly vásárolta meg, aki befejezte a kastély építését, majd eladta a gazdag zsidó Lederer családnak, Artúrnak és Károlynak. Mivel ez a család már készen vette meg a kastélyt, figyelmüket a birtok és a park szépítésére fordították. Az utolsó földesúr, Lederer György közvetlenül a második világháború előtt, zsidó lévén, elhagyta az országot, a birtok pedig Hermann Göring tulajdonába került. A háború után a kastélyt a „Csóka” mezőgazdasági birtoknak adták használatra.

Építészeti elgondolását tekintve a kastély a klasszicizmus stílusjegyeit hordozza, de későbbi kiegészítések és a homlokzat megmunkálása révén bizonyos eklektikus jegyeket is kapott. Ez különösen a főhomlokzat megoldásában látszik, ahol neoreneszánsz elemek is felbukkannak, ami a historizmusnak az építészetben és a művészi kifejezés egyéb területein való megjelenésének a következménye. A kastély magában álló, egyemeletes épület, amelyet valaha gonddal ápolt park övezett, hosszanti tájolású, tagolt alapzatú, az épülettömeg elosztása szimmetrikus. A főhomlokzat az utca felé néz, ezért megmunkálásának különleges figyelmet szenteltek. Függőlegesen két oldalsó és egy középrizalit valamint tágas ablaknyílások tagolják, vízszintesen pedig szalagfonatos párkányzat és koronázópárkány fut. A főhomlokzatot a központi rizalit uralja, amely a koronázópárkány fölé nyúlik és árkádos frízben fejeződik, ez felett egy profilált timpanon van közepén ökörszemablakkal. A központi rizalit legdominánsabb része az emeleti terasz, kovácsoltvas korláttal és három íves lezárású ablakkal. Az emeleti szakasz ablakai a földszinti ablakok tengelyéhez rendeződnek, íves lezárásúak, és profilált spaletta keretezi őket, míg a földszinti ablakok egyenes lezárásúak, és a faltömegtől függő ritmusba rendeződnek, amivel hozzájárulnak a homlokzat sajátos tagolódásához. Az oldalsó rizalitok valamivel alacsonyabbak, és visszaköszönnek rajtuk a középrizalit bizonyos jegyei.

http://www.heritage-su.org.rs/?p=2145&lang=hu